Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Selmeczi László: Adatok és szempontok a kunok régészeti kutatásához Szolnok megyében

Az egyházi szertartással együtt űzött pogány szokások maradványai más jelenségekben is rögzíthetők voltak. A 179. sír koponyájának környéke teljesen be volt szórva anyarozzsal, mely mint tudvalévő, egyfajta gombás megbetegedésű rozsszemekkel azonos, s vérzéscsillapító hatása miatt hatóanyagát a nőgyógyászatban ma is használják. Ugyancsak szokásként rögzíthető temetéskor egy bizonyos gyásznövény sírbatétele is, mégpedig a koponya alá téve csokorban, fejpárna (?) formájában. Az 56. női sírból valamint a 193. férfi sírból kerültek elő a növény maradványai. Az archeobotanikai vizsgálat eredménye szerint az említett növény valamilyen üröm (Artemisia) féle. Az üröm gyásznövényként való használatáról római sírokban történő előfordulásából tudunk, de mind ez idáig középkori temetőből nem volt ismert. Fontossá teszi ezeket a növényi leleteket számunkra az is, hogy egy ez idáig elégtelenül magyarázott szólásunk — örömből üröm lesz, öröme ürömmé vált, — anyagi alapját, magát a népszokást sikerült megtalálnunk. Az idézett szólás előfordul a legrégibb magyar szólásgyűjteményben, BABÓTT SZABÓ DÁVID: A Magyarság Virági, 1803-ban megjelent művében is a következőképpen: „Igen sokszor üröm a' felesleg öröm."

19 Az eddigi szólásmagyarázatok szerint az említett szólásban az üröm hasonló hangalakja miatt került gyász értelemben az öröm mellé, annak ellenpárjaként.

20 Az asszonyszállási temető bizonyította számunkra, hogy az üröm a 14—16. századokban fontos gyásznövény volt és szerepet játszott a temetkezési szokásokban is. Ugyancsak említésre méltó, bár már csak korábbi szokás kiveszéséről tanúsít a feltárt 240 sír közül 2 sír földjében talált egy-egy lófog. Temetéskor kerülhettek a sír földjébe. Ezt a megfigyelést látszik alátámasztani az is, hogy a feltárt temetőrészről sehol másutt nem került elő semmiféle lócsontmaradvány. Mindez bizonyítékot szolgáltat arra is, hogy a katolikus egyház amennyire eltűrte a növényekkel való bűbájoskodást, annyira ellene volt a régi pogány voltot sokkal inkább szimbolizáló lóáldozatnak. A temetőben leginkább nyomon követhetők a viselet változásai. A kálciumszegény talaj sok szerves maradványt megőrzött, s így nagyobb nehézség nélkül rekonst-' ruálható a ruházat. A viseletmaradványok, egy sír kivételével (239. sír) szabásukban a korszak divatjának nyomait viselik magukon. Díszítésük az összevetésre rendelkezésre álló párhuzamanyag elégtelen volta miatt egyedülálló. A 239. sír leletei a sírt elkülönítik a többiektől, ugyanis azoktól eltérő viseletet engednek rekonstruálni. "BARÓTI-SZABÓ D., 1803., 480. 20

NAGY G., 1966., 534—535, 649. ^GYÖRFFY I., 1925.. 15. Karcag-Asszony szállás, 239. sír. A váz 80 cm. mélységből került elő. Tájolása Ny—K 73°. A váz koporsóban feküdt. Későbbi beásással elvágott, háton fekvő, nyújtott. A bal kar a medencére hajlítva. A jobb kar megsemmisült. A lábcsontokból csak a bal combcsont maradt meg. Régészeti leletek: 1. A bal alkaron négyszögletes bronzcsat. 2. Előbbivel egymagasságban a csigolyákon nyújtottfélköríves bronzcsat 3. A koponyán gyöngyös párta maradványai. A fentebb leírt sír régészeti bizonysága annak, hogy Asszonyszálláson kunok laktak. A régészeti leletekből rekonstruálható viselet kétséget kizáróan nomád viselet. Az ebben a sírban eltemetett kislány ruháját ékítő két öv csak akkor kap értelmezhető funkciót, ha az egyik nadrágját erősítette valamikor testére, a másik pedig kaftánszerű kabátját fogta volt össze. Ilyen viseletük a 14. században egyedül a kunoknak volt Magyarországon, ezt a korabeli ábrázolások is alátámasztják. E nomád viselet előfordulása a tárgyalt temetőben legkorábban a 14. század végén bizonyítók arra is, hogy a kunok közül még voltak, akik éltek a kun alkotmányban rögzített szabadságukkal viseletük megválasztásában. A női viselet tartozéka a falu fennállásának egész ideje alatt a gyöngyös párta. (Asszonyszállás 1583—88 között pusztult el). A gyöngyös párta felett esetleg kendőt viseltek (56. sír). Az egyetlen hajmaradvány (56. sír) arra utal, hogy a nők a hajukat befonták. Ugyancsak ezt látszik megerősíteni az is, hogy több sírban, amelyben nem volt párta, tehát asszonyok sírjai voltak, a koponya alatt vékony, hosszú bronztűket találtunk, volt amelyikben kettőt is. Ugyancsak a női viselet tartozéka a rövid szárú cipő (95. sír). Előfordult, hogy a női felsőruhát egy nagy, felvarrható korongos bronzgomb fogta össze (192. sír). Más esetben a női ruhát bronzcsatban végződő öv rögzítette, ugyanezen a ruhán még bronz pitykegomb is volt (26. sír.) Általában a női ruhák dísztelenebbek, sokkal kevesebb nyomuk is maradt, mint a férfi viseletnek. Férfi viselet: — a férfiak hajviseletét nem tudtuk rekonstruálni. Az egyetlen sír, amelyben hajmaradványok voltak, erre elégtelen. A férfi fejviselet a süvegviselet volt. Több sírban (pl. 54., 240. sír) a koponyán megtaláltuk a süveg nemezmaradványait. A felsőkabát gallérja elöl nyitott, a nyakat körben függőlegesen szegélyező arany-, vagy bronzszálakkal plasztikusan 111