Szabó István: Tallin - Észt Füzetek 1. (Szolnok, 1972)

A szocialista építészet fejlődése

század első évtizedeiben kialakult városkép megfosztotta Tallinnt, illetve annak központját a tengeri kapcsolattól. A part közvetlen vonalát különféle intézmények, kikötőfelszerelések, műhelyek, tarkították, s igy a város központjából futó utak nem érintkezhettek a tengerrel. Tallinn, mely közvetlenül a tengerparton feküdt, így gyakorlatilag nem volt tengerparti város. Meg volt fosztva egyik legszebb és legvonzóbb komponensétől, a tengertől. Ezért újra ki kellett juttatni a várost a tengerre, össze kellett kapcsolni a központot az öböl festői víztükrével, a kikötő életével.

A tervekben természetesen meg kellett oldani valamennyi kerület csatornázását, a viz- és gázszolgáltatás gyökeres megjavítását, a távfűtési hálózat kiépítését, stb. Ez az első generális terv 194-5—48 között készült, s a kormány 1952-ben hagyta jóvá. Meghatározták a tervezett periódus végére a város lakosságának létszámát és lakásnormáit is. Feltételezték, hogy Tallinn lakossága 197o-re 3oo-33o ezer fő lesz, s a lakásnornát 9 tf—ben állapították meg személyenként. Ebből kiindulva a város meglévő területét nem szándékoztak növelni, alapvetően a központi körzeteket a- 52 -