Tolnay Gábor: Dél-Alföldi haszonbérleti szerződések 1906-1945 (Documentatio Historica 12., 2007)

3. Tanyaépítés haszonbérelt földön, amely a bérlő számára is kifizetődő volt (Öcsöd, 1907. szeptember 5.)

12./ Felesnek joga lesz aprójószágot, csirkét, kacsát, pujkát, és libát is tartani, azonban az általa nevelt aprójószág fele része bérlőt fogja illetni s azt neki feles beszolgáltatni tartozik. A feles által beszolgáltatott minden 10 db. kacsa, liba, és puly­ka után számított egy-egy mázsa és minden 10 csirke után egy fél mázsa árpát, vagy kukoriczát tartozik bérlő felesnek adni. 13./ Feles sertést is tarthat azonban minden fiadzásból egy-egy malaczot tartozik bérlőnek felnevelni s azt November 1-én beszolgáltatni. 14./ Megjegyeztetik, hogy November 1-én az addig elválasztott malaczot már köteles lesz bérlő elfogadni, vagyis azt feles már tovább tartani nem lesz köteles, míg az ezen időn túl fiadzott malaczoknak a következő év Nov. l-ig lesz köteles feles ne­velni, hacsak azt bérlő önként korábban be nem kéri. Ezen szerződés felolvastatott, elfogadtatott s jelen volt tanúk előtt aláíratott. Öcsödön, 1907. szeptember 5-én. Előttünk: Golián Lajos s.k. Rónyai István s.k. Mészáros Demeter s.k. Molnár Gábor s.k. 340x212 mm nagyságú papírra Golián Lajos által kézzel írt eredeti szerződés eredeti aláírásokkal, eredeti helyesírással történt átírással, betűhűen. Lelőhelye: Dr. Tolnay Gábor (Mezőtúr, Kossuth tér 3-5.) családi levéltára. Egy év alatt Golián Lajos felépíttette a haszonbérelt földön a tanyát gazdasági épüle­tekkel együtt. Ez a beruházás a bérlő számára is kifizetődő volt. A felesbérlő személyében azonban változás történt. 54

Next

/
Thumbnails
Contents