Tolnay Gábor: Dél-Alföldi haszonbérleti szerződések 1906-1945 (Documentatio Historica 12., 2007)

83. Kisgazdaság haszonbérlete (Gyula, 1929. november 1.)

83. Kisgazdaság haszonbérlete Gyula, 1929. november 1. — Haszonbérleti szerződés. - Mely egyrészről Csomós János és neje Jámbor Rozália gyulai (II. Vég utca 25. szám) lakosok mint bérbeadók, másrészről Beleznai Gergely gyulai (Szlányi düllő 10. szám) alatti lakosok mint bérbevevők között a következőkben köttetett meg: 1./ Fentnevezett bérbeadók ezennel bérbeadják a gyulai határban Szlányi düllő 10. szám alatti 35 kisholdnyi terjedelmű ingatlanukat a fenti bérbevevőnek évi 46 m/m malomképes búzáért és 20 m/m elsőosztályú csövestengeriért az alábbi pontok­ban körvonalazott feltételek mellett. 2.1 Fentnevezett bérbevevő az 1./ pontban megjelölt ingatlant az ott kitett bérért ezennel bérbeveszi és mindenben aláveti magát a következő pontokban foglalt felté­teleknek. 3./ Bérleti idő kettő év, amely kezdődik 1929. október hó 1-én és tart megszakí­tatlanul két évig. 4./ Bérlő tartozik a bérlet kezdetén, vagyis az első részletre 20 m/m búzát és 10 m/m csöves tengerit fizetni, amit ezúttal az első gazdasági év végére ki is fizetett, míg a hátralékos bért mindenkor szeptember hó 1-éig a búzát és október hó 1-éig a hátralékos csöves tengerit beszállítani bérbeadók által Gyulaváros területén megjelölt helyre. 5./ Felek megállapodnak abban, hogy bérleengedésnek semmi körülmények kö­zött helye nincs, még ellemi csapás esetén sem, mert bérlő tartozik a vetést, illetve termést biztosítani ellemi csapások ellen. 6.1 Bérlő tartozik a tanyaépületet jókarban tartani, gyökeres átalakítást vagy javí­tást szükség esetére bérbeadók tartoznak teljesíteni. Fákat ki nem vághat, s szükséges galyazást azonban végezheti a rőzse bérlő tulajdonát képezi. 1.1 Bérbevevő tartozik rendes és okszerű gazdálkodást űzni minden rabló gazdál­kodást kerülni tartozik, a gyomokat irtani és felerészben kapás, felerészben kaszás növényeket termelni. 8./ Miután a bérlő a bérlet területére takarmánnyal költözött, jogosított a bérlet megszűntével a még meglévő takarmányát a bérlet tárgyáról elhordani, azonban min­den trágya ott marad és ezt tartozik a szántóföldre kihordani és ott rendszeresen eltere­getni. 97 Jelen szerződést illetékét, bélyegét és munkadíját bérlő viseli. 10./ A föld utáni adót bérbeadók viselik, míg a bérlet után minden néven neve­zendő adót a bérlő visel. 11./ Bérbevevő kijelenti, hogy 56 éves, hogy hivatásos gazda és hogy 2 és 1/2 kis­252

Next

/
Thumbnails
Contents