Benedek Gyula: Iratok Mezőtúr város török kori történetének időszakából 1526-1699 (Documentatio Historica 9., 2005)

16. I. Ferdinánd király bizonyságlevele arról, hogy a Nagykállói Lőkös Pál összes birtokait - köztük a túri birtokrészeit is - három egri katonának adományozta, egyúttal elrendelte a birtokokba történő beiktatását is-1560. január 3

Magyarország jogai más végzései alapján nyilvánvalóvá vált, hogy örökös hűtlen­ségbe 6 esett, ezért összes jószága nyilvánvalóan szabályosan és törvényesen vissza­szállt Magyarország Szent Koronájára, jelesen adományozásunk jogkörébe, ezen országunk ősi és kipróbált szokása és törvénye szerint; Ezért az összes [visszaszállt] jószágot, továbbá a teljes királyi jussot - ha ilyene­ket a fentírt teljes birtokrészekben, falvakban és mezővárosokban bármiképpen bírnánk, vagy ugyanazokban bármely per, végzés, rendelés, határozat következtében felségünket megilletné, az igazi és régi határaikon belül lévő, és az azokhoz jog sze­rint és régtől fogva tartozó és kapcsolt bármi néven nevezett összes hasznukkal és valamennyi tartozékukkal az említett Jakosith Ferencnek, Zolthay Istvánnak és Gimes Ferencnek, valamennyi örökösüknek, továbbá utódaiknak adományoztuk, ajándé­koztuk és juttattuk a korábbi ajándékozó levelünk erejével, és akarjuk őket az ugyana­zon birtokjogokba és az azokban bírt királyi jussainkba [királyi] emberünk, továbbá a [káptalani] embereteket közhitelű bizonyságként, akiknek jelenlétében nemes Zeleméry [Zelemery] László, vagy Miklós, vagy Csikotos Tamás, vagy János, netán Dersy Baltazár, avagy Káthai [Kathay] Domokos, másfelől Sári [Saary] Gergely, ha­csaknem Névéi [Nevey] István, ugyanúgy Káthai Ferenc, vagy Cibak [Czybak] Ger­gely, avagy Dóci [Doczy] Gergely, egyikük a többi távollétében, mint a királyi em­berünk a fentírt valamennyi jószág, mezőváros, falu és birtokrész helyszínére érkezve - azoknak az ugyanoda törvényesen összehívott és megjelent valamennyi szomszéd­jával és határosával - vezesse be a szóban forgó Jakosith Ferencet, Zolthay Istvánt és Gimes Ferencet a mondott királyi jussunknak birtokjogába, továbbá iktassa be ugyan­azokat ugyanazoknak, azok valamennyi örökségének és maradékainak együtt az összes hasznukkal, az előrebocsátott új adomány címén, az azokat megillető jogon örökös birtoklásra, ha nem lesz ellentmondás; Ha pedig lesznek ellentmondók, idézze azokat a megnevezett Jakosith Ferenc, Zolthay István és Gimes Ferenc ellenében a királyi kúriába a királyi jelenlétünk elé al­kalmas időpontra ellentmondásuk okának kifejtése céljából; És ezek után az ilyenfajta bevezetés és beiktatás rendjét együtt az ellenmondók és az idézettek neveivel, - ha lesznek ilyenek - továbbá a szomszédok és határosok ne­veivel a meghatározott időpontra - amint azt kijelöltük - személyes jelenlétünknek a szokásos módon hűségesen megírjátok; Másképpen ne cselekedjetek; Kiadatott Bécsben az 1560-ik évben, január hó 3-dik napján. [•••] 7 A bevezető és beiktató parancs beillesztés az egri káptalan 1560. április 9-én kelt végrehajtásról szóló jelentésébe. Végig latin nyelvű. Nyomtatásban és magyarul most jelenik meg első ízben. Lelőhelye: MOL P 343 A Kállay család levéltára. Iratok 1. csomó 327. p. 6 Az örökös hűtlenség vétkének {nóta infidelitas) tizennyolc esete ismeretes. Az ilyen elkövetőt mind a fej vesztés, mind fekvő jószágai elvesztése fenyegette. Jelen esetben a felségsértés és a királynak való ellenszegülés esetével állunk szemben (Werbőczy: Tripartitum I. rész 14. cím). 7 Itt 63 iratsorban az egri káptalan 1560. április 9-ikén kelt beiktatásáról szóló jelentés záró részét hagytuk ki. 8 Ezt is közöljük teljes terjedelemben az 1560. április 9-i keltezéssel a 18. sorszám alatt. 39

Next

/
Thumbnails
Contents