Benedek Gyula: Öcsöd nagyközség oklevelei és fontosabb iratai 1297-1738(Documentatio Historica 6., 2001)

41. Bethlenfalvi Thurzó György nádor utasítása a leleszi konvent részére, hogy iktassa be Öcsöd teljes falubirtokot Rhédey Istvánnak, Pálnak, Lászlónak, Péternek és Jánosnak új adományozás címén (1612. július 1.)

a mondott atyjuk és az örökbe adás törvényes időpontjától a török zsarnokság következtében úgyahogy maguk is benne maradtak és jóllehet most is benne vannak. 3 Ezenkívül [állították], hogy elégséges levelük és írásos bizonyítékaik voltak, de azo­kat az elmúlt zavaros időkben, a mondott egri erősség szerencsétlen eleste miatt elveszítették illetve elhagyták - továbbá a szóban forgó királyi fenség összes és teljes jogát, ha ilyeneket bírna a jelzett Békés vármegyében lévő, előbb érintett, pusztán álló Öcsöd falubirtok egészében vagy ha ilyent más akármiképpen bírna vagy ugyanaz a jog bármiféle perből, törvényes megtámadásból, ürügyből, netán kikötésből ki­folyólag őfelségéhez tartozna, együtt az összes hasznával, valamennyi tartozékával az említett Rhédey István­nak, Pálnak, Lászlónak, Péternek és Jánosnak, továbbá valamennyi örökösüknek és maradékiknak a saját nádori helytartói határozatunk alapján - amelyet is ebben a te­kintetben teljes joggal gyakorolunk - (ha és amennyiben valamely egyházhoz vagy az őfelsége valamely várához nem tartozik) adtuk, ajándékoztuk és juttattuk új adomány címén, továbbá akarjuk ugyanokét ugyanazon Öcsödnek és az ugyanabban bírt királyi jognak a birtokjogába a királyi [emberünk] és a konventi emberetek által beve­zettetni. Ezért titeket ezen levél rendén ösztönözünk és megkeresünk, valamint nemkü­lönben meghagyjuk, továbbá parancsoljuk nektek, miszerint a jelenlegi [levelet] meg­kapván küldjetek embert a közhitelű konventi bizony ságtokként. Akinek a jelenlétben a nemzetes és nemes urak: Vad Mihály vagy Borsos Miklós vagy Kis [Kys] Péter, netán Kis György avagy Ölvedi Békési [Bekessy de Eolwed] István, akár Vad János, netán Ölvedi Nagy László, vagy Csuth [Chwtth] Ferenc, avagy Domány [Doman] Péter és Benedek, vagy Békés Bálint mások jelenlétében [mint] királyi ember ­általunk jelesen arra esetre kirendelve az előbb mondott Öcsöd falubirtok helyszínére - ha az a török zsarnokságtól való félelem tekintetében alkalmas lesz. Más esetben pe­dig az alispánnal és szolgabírákkal bíró szomszédos és biztonságos helyre (ha ugyan azok működnek és a dolgok közös adminisztrációjára jogosítottak) 8 . Ilyenek pedig nem lévén legalább annak az [Öcsöd] falubirtoknak az oda törvényesen összehívott és megjelent szomszédaival és határosaival megérkezve, vezesse be a szóban forgó Rhédey Istvánt, Pált, Lászlót, Pétert és Jánost ugyanazon Öcsöd falubirtok és a mon­dott királyi joga birtokjogába, továbbá ugyanő iktassa be ugyanazt ugyanazoknak, ugyancsak valamennyi örökösüknek és maradékaiknak, azok összes hasznával, vala­mennyi tartozékával az előrebocsátott királyi adományozásunk, valamint a királyi jog jogcímén azoknak, az őket megillető örökjogon való birtoklásra, ha nem lesz ellentmondás. Ha pedig lesznek ellentmondók, úgy idézze azokat a királyi kúriánkba - ugyanis a személyes jelenléti bíróságunk elé - az ilyesféle idézés tizenötödik napjára ugyanazok ellentmondásának az okát tisztázandó a szóban forgó Rhédey István, Pál, László, Péter és János ellenében. És ezután az ilyesfajta bevezetés és beiktatás rendjét - együtt az ellentmondók, az idézettek, az alispán és a szolgabírák, továbbá a szomszédok és a határosok neveivel, 5 Vagyis birtokolták az adományozás előtt is. 6 Eger 1596. október 13-án jutott török kézre. A Rhédeyek nyilván ennek következtében veszítették el az Öcsöd adományozását igazoló - 1580. március 18-án kelt - iratot. 7 Sajnos az adományozó iratot nem találtuk meg. 8 Ilyen tekintetben Szabolcs vagy Bihar vármegyék valamely települése jöhetett szóba. Nem tud­juk azonban, hogy volt-e felhatalmazásuk a nem létező Békés vármegye tiszti kara feladatának az ellátására. 99

Next

/
Thumbnails
Contents