Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 2. 1919-1999 (Documentatio Historica 5., 2001)

Dokumentumok 421-945.

láttuk, mert sem nekik, sem nekünk nem volt annyi pénzünk, hogy megláthassuk. A gyerekeknek és a férjnek is nagyon jó étvágya van, így ő sokszor fekszik le vacsora nélkül. Még aránylag a családban nekik van a legnyugodtabb életük. (Dósa) Éva tanít, de ő is állandóan izgul, mert még hiányzik egy vizsgája. Most nyáron szeretné letenni Szegeden. Nagyjából beszámoltam a családról, most következem én és (ifj. Pókász) Bandika. Itt dolgozom az irodában. Ennek a munkának is megvannak az előnyei és hátrányai is. Előnye, hogy nem kell dolgozatokat javítanom és a sok gyerekkel bajlódnom. Hátrány, hogy így nagyon kevés a fizetésem. De így marad időm délután az otthoni munkákra is. Még egyéb előnyök is vannak, arról majd szóval többet. 1953-ban megszereztem az oklevelet, letettem az államvizsgát, de nem tanítok. Majd hamarosan rátérek azért erre is. Több szabadidőm lenne és főleg több a fizetésem, mert már a kilencedik szolgálati évemnél tartok. (Ifj. Pókász) Bandika iskolába jár, jó esze van, csak nem tudok vele eleget foglalkozni, mert napköziben van. Bizony sok rosszat tanul a nagyobb gyerekektől. A nyári szünidőt Pesten tölti a nagymamáéknál. Sokat betegeskedett néhány évvel ezelőtt. A legsúlyosabb vérhassal volt Szolnokon, már az orvosok is lemontak róla. Elképzelhető, milyen lelkiállapotban voltam akkor. Minden hajnalban utaztam hozzá, hetekig nem tudtam, mire érkezem be. Él-e még a gyerek, vagy nem. Teljesen rászántam magam, ha közlik velem, hogy nincs a gyerek, öngyilkos leszek. Jaj, nem is jó erre az időszakra még gondolnom sem. Naponként vért adtam neki, így kilenc hét után jobban lett.. Vele is majdnem úgy jártam, mint szegény (Pókász) Bandival, hogy az itthoni orvosok későn küldték be a kórházba. Legynegült szervezettel felszedett minden fertőző betegséget, hat hétig volt újra kórházban fertőző sárgasággal (hepatitis). Most - hogy lekopogjam - kicsit megerősödött a mandulamütét után. Teljesen az édesapjára hasonlít, de nem veszem észre, hogy örökölt volna valamit az ő tehetségéből. Hallása jó, szeretném, ha tanulhatna zongorázni, de nem tudom ebből a nagy fizetésből tanítani. Ahogy megkapom a pénzt, úgy odaadom apának. Ebből létezünk egyik napról a másikra. Róluk is lerongyolódik lassan minden. Rajtunk már csak egy főnyeremény segítene. Ebben a levélben csak annyit tettem, hogy tárgyilagosan közöltem a tényállást a családról. Sokat kellene még írnom a 11 évről, de majd inkább szóval mondom el. Teljesen abban a hiszemben voltam, hogy (özv. Schuster Hugóné Eördögh) Ida néni még éldegél. Milyen jó, hogy (Deák) Vera ilyen hűségesen kitartott Magdi nénivel a nehéz időkben is. így nem tetszik teljesen egyedül lenni. (Özv. Dósa Kálmánné Szalay) Horci néni megőrizte-e jó kedélyét? Szegény (Muhoray) Gyurkának is sokat kell mászkálnia, hogy felnevelje a két fiút, de szeretném őket látni. De büszke lenne (Dósa) Imre bácsi és (Dósa) Kálmán bácsi a két ifjú unokára. Nem teszett írni, hogy hívják őket? (Özv. Tóth Pálné Dósa) Bella néniék hol élnek? (Özv. Mikes Lászlóné Tóth) Margitka férjhez ment-e már? Már vagy hatszor abbahagytam az írást, mert megzavartak, most szükség van afz íróigépre, így legközelebb folytatom. Már ami elkészült, legalább postára adom. A család Kocséron levő tagjainak sok kézcsókot küldök. (Deák) Verát sokszor üdvözlöm. Edit 1956. május 8-án. (A4-es méretű levélpapír, borítékja hiányzik, írógéppel írt szöveg - Saját irattáramban.) 648