Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 2. 1919-1999 (Documentatio Historica 5., 2001)

Dokumentumok 421-945.

811. 1956. május 8. Jászapáti. Özv. Pókász Endréné Dósa Edit (*1923-) levele Dósa Klárának (*1889-f 1982) Kocsérra Drága Magdi Néni! A hivatalos munkaidő után mindég lelkiismeretfurdalások között megyek haza. Igaz, nem is megyek, hanem rohanok, mert ilyenkor azt sem tudom, mihez fogjak. Mindennek oka az, hogy a gondolatban annyiszor megfogalmazott levelet még mindég nem küldtem el. Most is van itt az irataim között vagy három megkezdett levél, egyik géppel, másik ceruzával írva. Van, amit másfél évvel ezelőtt kezdtem meg. Azóta is egyre gyűlnek az események, és úgy érzem, mindég több és több az elmondani-valóm. Nyáron is gondoltam arra, amikor megkaptuk a szakszervezeti utazási kedvezményt, hogy egy reggel leutazom, este jövök vissza. El sem tudom képzelni, milyen lehet ott az élet most. Már nem is levelet, hanem regényt kellene írnom. Sok gondolatot és érzést kellene papírra vetnem, de majd ezekről egyszer szóval bővebben. Helyettük megpróbálok röviden beszámolni a család tagjairól. Pillanatnyilag a jászberényi úton lakunk, kicsit még távolabb, mint a nagymamáék háza volt. Állandó izgalomban voltunk, mert a házat eladták, és vártuk, mikor kell hurcolkodnunk. A múlt héten mondta az új tulajdonos, hogy őszig maradhatunk benne. Van előtte egy kis kert, azt ásogatom esténként. Tegnap is még 9 órakor is ástam. Bizony már késő van a veteményezésre, de hátha lenne valami még belőle, hogy azt se kelljen a piacról venni. Apa szegény üldögél, segít olykor a krumplihámozásban, de nem sok a türelme. A két mankóval közlekedik egyik helyiségből a másikba. Nála már semmi javulás nem várható, mert megszakadtak az idegszálak. Anyura marad a háztartás minden dolga, már ő is nagyon fáradt és megöregedett, pedig nagy lelkierővel viselte a csapásokat. Nyugalma nincs soha, mert ha baj van a családban, akkor itt futnak össze a tagok. A múlt héten vitte el (Medvegy Jánosné Dósa) Margó a kisfiát másfél hónapi betegség után. Himlős, kanyarós volt. Közben gombás fertőzést kapott a fején. Most utalták be Debrecenbe sugárkezelésre. Még nem kaptunk választ, hogy felvették-e a kórházba (talán este, ha hazaérek, vár az értesítés). Ilyenkor nem tud dolgozni, és ez mind ráfizetés. Szegény eddig a téglagyárban hordta a téglát, esett a fejére is egyszer, jól be is vágta a bőrét. Reggel hétkor kezdték a munkát, előtte a gyereket vitte a bölcsődébe. Ott szedte fel (Medvegy) Jánoska is a betegségeket. Télen a szünetben nem dolgoztak, már majd megfagytak a nagy hidegben. Hazajöttek, esténként a földre ágyaztunk, hogy ne fázzunk abban a kis helyiségben. Valóságos nyomortanya volt ilyenkor. Tessék elgondolni, hogy élhettünk meg az én 850 Ft fizetésemből hatan. Februárban voltam fent Pesten hivatalos dolgok elintézésére, felkerestem egyik volt egyetemi évfolyamtársamat. Beszélgettünk a család nehéz helyzetéről, ott volt az édesapja is. Eszébe jutott, hogy van Karcagon egy jó ismerőse (gyógyszerész). (Medvegy Jánosné Dósa) Margót elküldtem hozzá, így a következő hónapban állásba helyezte őt az egyik gyógyszertárba. Most képesítés nélküli technika, majd vizsgáznia kell még. 560 Ft csak a fizetése, de mégsem olyan fárasztó, mint a téglagyár. Mikor végre állása lenne, akkor a gyerek miatt nem tud dolgozni. Mindkettőnknek kijutott a küzdelemből. A férje megígértette a szüleivel, hogy támogassák Margót és a gyereket. Azóta meghalt az apósa, és az anyósa pedig férjhezment, így sehonnan semmi támogatást nem kap. (Ballá Jánosné Dósa) Mártáék Hajdúszoboszlón vannak. Ők is nehezen éldegélnek négyen egy fizetésből. A kisfia 5 éves, tavaly született egy kislánya. Még nem is 647