Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 2. 1919-1999 (Documentatio Historica 5., 2001)

Dokumentumok 421-945.

A nálam lévő családi feljegyzések igen részletesek, sok évszámmal, még az oldalági rokonság is feltüntetve rajta. De ezek nem voltak akkor még nálam, csak nyáron küldte ki a húgom, aki szintén Berényben lakik. Nyugdíjas pedagógus: Ballá Albertné sz. D(ósa). Márta, Kossuth Lajos u. 120. sz. alatt lakik az állomáshoz közeli bérházakban. Mert ő is erre kényszerült, mintha az őseink nem építettek volna lakóházat a családnak. Na, már nagyon hosszú leszek, győzzed elolvasni. De Dósa Ádám nevének olvastán eszembejut valami. Amiről eddig még a fiamnak sem szóltam. Ne várjál most valami különös dolgot. Csak egy emléket őrzök Dósa Ádám monogramjával, egyetlen ép téglán. Amikor a házunkat elbontották, és boldog-boldogtalan húzhatta szét, az utcánkba töltésnek hoztak belőle. Egyik délben megláttam a téglán a névbetüket, a kerékpárom mellett gyorsan a kerítés töve mellé löktem, és amikor sötétedett, kimentem, mint aki lopni szándékozik és felvettem. Azóta is őrzöm, mint egyetlen emléket a szülőházból. Most nagyon őszinte leszek, akkor vettem elő utoljára, amikor a kárpótlási iratokat töltöttük ki, és olyan (tőlem távolálló) gonosz ötletem támadt, hogy a fejéhez kellene vágni annak a volt járási tanácselnöknek, aki kitelepített. Délben jött, én mentem elé és velem közölte, hogy holnap 1 órára legyen üres a ház. Ezután ő beköltözött a családjával. Mi pedig egy kerítés nélküli rozzant házban voltunk kénytelenek létezni. Hiába szónokolnak politikusaink a toleranciáról. Ezeket az iszonyú élményeket nem lehet soha feledni. Főleg akkor, ha meglátom az utcán a sunyi képét, ő palotát épített magának. Ugyan mennyi anyag lehet benne a mi házunkból? Jaj, már nagyon messzire mentem. De tudom, hogy apukád sem tud szabadulni ezektől a szomorú emlékektől. Szinte rosszabb most, hogy minden seb felszakadt bennünk és nincs megoldás a mi életünkben. Eddig elnyomtuk magunkban a fájdalmat, most pedig mindent feltéptek az ígérgetésekkel. Bocsáss meg a hosszúra sikerült levelem miatt, de most fizikai értelemben is közelebb állsz hozzám. Sokszor üdvözöl Edit néni (A4-es méretű papír+ külön boríték kézzel címezve, írógéppel írt szöveg, aláírás kézzel - Saját irattáramban.) 942. 1998. július. Jászapáti. Özv. Pókász Endréné Dósa Edit (*1923-) visszaemlékezése Kocséron töltött ifjúságáról LEVÉL A TÁVOLBÓL Talán utoljára Kocséron? Nyaranként gondolatban mindig Kocséron járok. Ennyire meghatározóak a gyerekkori élmények. De azt, hogy én még egyszer - talán utoljára - eljuthatok Kocsérra, még álmodni sem mertem. Csak meséltem róla a gyerekeknek, akik ilyenkor már így szóltak: „Az a jó Kocsér!". Egyik nyári délutánon egy kedves hang a telefonban - a Szikszai Marikáé, a könyvtár volt igazgatójáé - azt kérdezte, van-e kedvem elmenni Kocsérra, mert most lesz a (Kocséri) Népkör alapításának 100. évfordulója, amit a keresztapám, DÓSA IMRE alapított. Akkor jöttem a kórházból, a következő héten újra kórházba készültem. Néhány percig haboztam, hogyan juthatnék el. Felajánlották, hogy háztól házig szállítanak. Nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. Olyan vágy fogott el, hogy még 744