Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 2. 1919-1999 (Documentatio Historica 5., 2001)

Dokumentumok 421-945.

mert egy Kocséron lévő orosz őrnagy jön értük autóval, most ezekkel szeretném a levelet eljuttatni Hozzád édes Magikám. Már ez is olyan nagy boldogság, hogy végre talán tudhatok Rólad, adná az Isten, hogy végre adnál életjelt magadról. Mi van Veled édes Magikám, szeretnék a nyakadba borulni és sírni, olyan boldogság volna nekem. Minden nap és jóformán minden percben eszemben vagy. Ahol kocsériakról hallottam, mindenkit felkerestem, voltam Baranyiéknál, kik (Szőts) Joli néninél laknak, de ezt még az ostrom előtt tettem. Szegények csak sírnak és nagyon szenvednek, pedig még csak az után volt az igazi nagy szenvedés. Nem tudom, élnek-e, mert a Vár nagyon nagy ostromnak volt kitéve. Abban a házban lakott a kocséri Hangya szövetkezet vezetője, nekik sok élelmük volt, de (Bárányi) Margitkáéknak már fogyott. Most Rusvayék megadták Mártonék

108 címét a Vármegye-utcában, felkerestem őket, félretéve mindent. Felesége fogadott, Márton nem volt otthon. Sajnos nem sok eredménnyel jártam, mert ők sem tudtak semmit. (Ozv. Tóth Pálné Dósa) Gabi néniről, kiről legjobban várod a hírt, sajnos nem tudok sokat írni, de amit tudok, megírom. (Mikes Lászlóné Tóth) Margitka kb. október végén elutazott (Mikes) Lacihoz Zalaegerszegre, onnan folyton írt és hívta (özv. Tóth Pálné Dósa) Gabi nénit. O sehogy sem akart menni, de hosszas unszolásra elhatározta, hogy a karácsonyt együtt töltik és elutazott december elején. Egy-két napi ott-tartózkodás után egy alkalmi autóval visszajött Budára, itt volt 2 napig és ismét visszament, de most már nem Zalaegerszegre, hanem Szombathely mellé egy kis faluba. Azzal váltunk el, hogy újév után itthon lesz, addig menjek én a lakásába lakni. Sajnos az események folytán Gabi néni már karácsony után közvetlenül sem tudott volna visszajönni, lezárták az utat. Szegény Gabi néni lennszorult, sajnos nem tudom, merre vannak, maradtak-e ott, vagy tovább kellett menni. Bár maradtak volna már ott, ha itthonról elmentek, (Mikes) Lacinak parancsra biztosan menni kellett és (Mikes Lászlóné Tóth) Margitka, de lehet, hogy Gabi néni is ment velük, de én hiszem, hogy Gabi néni volt olyan okos és ő az otthona felé törekedett és elváltak. A lakását még nem néztem meg, mert átjutni Budára még nagyon kockázatos és veszedelmes. Ha lehet, azonnal átmegyek és értesítelek, remélem, most már valami úton tudhatunk sűrűbben egymásról. Mi, hála Isten, úgyahogy átvészeltük ezeket a nehéz napokat. Anyuka (Simkó Jánosné Kertész Margit) és Apuka (Simkó János) is nagyon betegek voltak, az óvóhelyen szívrohamuk és idegzsábájuk volt, szegényeknek jó volt, hogy velük voltam, nem tudom, mi lett volna velük. Csak már most vége lenne ennek a sok szenvedésnek, már nagyon elég volt, de mindig remélünk és bízunk. Sajnos most az a nagy bajunk van, hogy élelmünk is teljesen elfogyott. Már a húst nem is ismerjük, olyan régen láttunk, kenyerünk sincs, szóval sokat éhezünk, mindig éhesek vagyunk. Nem tudtam eddig, hogy milyen fontos is az evés. Másnap folytathatom csak, mert annyi vendégünk volt, hogy abba hagytam, villany még nincs Budapesten, közben sötét is lett. Másnap az irodában írom tovább a levelet és még ma d. e. el akarom vinni Rusvayékhoz. Drága Magikám, lehet, hogy egy szép napon megleplek, valószínűleg Ferikével (Kertész) megyünk el együtt Kocsérra. Semmi élelmünk sincs és remélem, ott a faluban kaphatok valamit. Az is jó lesz, ha lehet valamit enni, de mégis annak örülnék legjobban, hogy Veled találkozhatom, édes Magikám. Mi történt a házzal földdel? Hol laksz, kik laknak még a házban? Annyi minden érdekelne, de remélem, hamarosan melletted lehetek és szóval elmondhatjuk ezeket a szomorú napokat. Nem mesélem el levélben, minek, elég volt átélni, majd egyszer, ha 108 Márton Imre (*Csík, 1886-tKocsér, 1968) kocséri főjegyző 1919 és 1933 között. 523