Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 1. 1755-1918 (Documentatio Historica 4., 2001)

Dokumentumok 1-422.

92. Szülőföldem Nem a havas bércek égignyúlt tetői, Nem a sík alföldnek virányos mezői, Nem bérc se nem puszta hozott engem létre, A kisded Jászságnak vagyok én gyermeke. Messze onnan a hegy erdős láncolatja, Csak a láthatáron tűn föl kék alakja. Néha tudjuk csak meg, hogy van bérci orom, Ha bősz zivatarja lezúg a síkokon. De sebes röptében elsuhog fölöttünk, Nem a bősz szeleknek tanyája a helyünk. Lezúg az messzire a sík végtelenre S ottan kifáradva dül le a mezőkre. Két hatalmas kar tart átölelve minket, A Duna meg Tisza oltalmaz bennünket. Kis földünk belsejét a Zagyva hasítja, Beleszakad régi testvére, a Tárna. Van jó búzát termő jó fekete földünk, Van a szép hazáért föllelkesült népünk, Van szeretet bennünk, egy nagy arany láncszem, Megy a magyarokhoz fúzve eltörhetetlen. Jójön bár ezer vész, jőjön ezer halál, Bennünk a magyar nép mindig társra talál. Egy vagyunk mi vele, egy, az ő magzata, Ősiségre nézve talán még az apja. De az apa s gyermek egyaránt fölgyúlad Ha a közös hazát nyomja a borúlat, Megvillan a kardunk a nyilak hegyével, A gyász burúlatából szép hajnal hasad fel! Pest, 1860. márc. 2. 96. X(ntal). G(izellá).nsík Megint a harang zúgása hallik, Temetőbe kísérnek valakit. Temetőbe, örök nyugalomra, Hogy többé a kemény sors ne sújtsa. Mért hallom én ezt a bús harangszót, Vagy hallanám már a legutolsót. Hallaná más, mikor harangoznak, S látná, mikor engem eltakarnak. 96