Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 1. 1755-1918 (Documentatio Historica 4., 2001)

Dokumentumok 1-422.

Igaz, súlyos csapás, Mely életfádra leesék, Ez egy csapás két szív Nyugalmát, kapcsát törte szét, S a kar, mely így sújtott alá Rendíthetetlen és soká Fog téged súlya nyomni még De hívj, s meglásd, segít az ég. Nem egy nagy sziklaszál, Mely rendületlenül dacolt, Dőlt már a földre le S tört meg, bár olyan büszke volt. Ellankad a kar nemsoká, Csapása nem zúg majd alá S mely sújtott eddig, áldni kész Csak bízz és a jövőbe nézz. Eljön már a tavasz Ne hidd, hogy az hiába jő. Nem, a tavasz vigaszt Hoz, balzsamot hint, oldoz ő! De azt se hidd, hogy a sugár Tavasszal tán hiába jár, Gyógyítni jön, majd fölkeres De leányka, hidj, remélj s szeress! Pestjan 1867. \(ágó). EffeíerJ.nek Mint van az te szőke kis lány, Hogy te olyan elmerült vagy, Ha kérdezlek, egyre hallgatsz, Hogy türelmem szinte elhagy. Nincs fél éve, és te mindig A halálról álmodoztál. Visszavágytál a zárdába, Sírba vágytál, szép virágszál. Akkor is már hervadozni Kezdtek arcod szép rózsái, De legalább panaszkodtál, Hogy nem szeretsz már te élni. Most meg hogyha a halálnak Hallod is nevét, megborzadsz, Élni vágysz hát, élni, lányka ? Tudom bajod, bár te hallgatsz. Pestjan 19^ 1860 94