Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 1. 1755-1918 (Documentatio Historica 4., 2001)

Dokumentumok 1-422.

zal, hogy kedves papának igaz, egy kis keserűség felidézésével a dolgot elárulva, javítok valamit a helyzeten és ha testvéreimben való gyönyörködés egy kissé elhomályosul is, talán az énbennem való egy kissé kifényesedik és utóvégre mégis csak előbbre való vagyok magamnak én magam ebben a tekintetben. Egy névjegyet kaptam a napokban (Dósa) Bellától és (Dósa) Magditól is egyet, a melyek még azoknak az ismeretes anonym leveleknek a színvonalán is alul állanak. A szövegét nem írom le, ez már csakugyan árulkodás volna, ha megkérdezi tőlük kedves papa, azt hiszem, még el is dicsekednek vele, a mennyire őket ismerem, hogy a mit tesznek, jó vagy rossz, annak helyességében nagyon elbizakodottak. Néhány sor, a melyben engem disznónak, (Szalay) H(orci)-t perszónának minősítik, cselekedeteimet illetéktelenül, kíméletlenül bírálják és mindezek mellé nem átallják (azaz az utóbbi rész a (Dósa) Belláéra vonatkozik) azon az irkafírkán szegény mamára apellálva engem megleckéztetni. - Hát ha a testvéri szeretetnek ilyen kinövései vannak, akkor én nem kívánom pláne közelről élvezni, míg ez a kinövés meg nem gyógyul, de a gyógyítás nem az én hivatásom. Hát hogy mentem volna haza, mikor ezt már úgy is várhattam, s hogy éppen halottak napján szegény jó mamának, a kit annyira szerettem, a nevével kapcsolatosan ilyen épületes dolgokat kelljen hallanom. Az én kegyeletem nincs éppen dátumokhoz kötve és nem szükségesek dátumok hozzá, hogy megemlékezésemet fölidézzék! Hét esztendeje nem voltam otthon november elején és ilyen kilátásokkal az idén menjek haza, hisz tudom, hogy a kegyeletnek szentelt nap egyenesen fölhasználódott volna másra? írok erről (Dósa) Belláéknak is néhány sort (nem levelet, mert durván megsértettek), nehogy azt gondolják, hogy bűnösnek érzem magam, a leckét megszégyenülten fogadom és meghunyászkodva várom további szíves oktatásaikat. Mert ha mondjuk azért tették, mert nem birtak ellentállni jogos vagy jogtalan, méltó vagy méltatlan fölháborodásuknak, írhattak volna egy szemrehányó, de illendő modorban tartott levelet, a leckéztetés kizárásával, mert az nem az ő dolguk, no meg a kifejezések megválogatásával. Én bizonnyal szeretetteljesen válaszoltam volna nekik, ha nem is megnyugtatván, talán ha lett volna miért jobban is megszégyenültem volna, legalább is föltevésemben, hogy velem szemben milyen magatartást tanúsítanak, csalódtam volna. így azonban a szép testvéri viszonyt durván elszakították és még ők, belátva hogy hibáztak, nem közelednek, a mikor is mindig hajlandó leszek megbocsátani, addig én feléjök nem közeledem, mert ha engem megbántottak, csak nem kérhetek én magam bocsánatot. És most mintegy magamat kérdezhetem: mit vétkeztem én, hogy ezt kellett megérnem? Itt a rokonok és ismerősök szeretete vesz körül, az otthoniak szeretete pedig megfagy, milyen hosszú lesz a tele, a melynek múltával újra fölenged? Ezért kellett nekem az esküvőt elhalasztani? Hiszen most se jobb mint azelőtt. Kedves papa kedvéért föláldoztam több hónapi boldogságot (az én reményemben az) ugyanannyi keserűségért. Kedves papának ugyan nem ez volt a célja, tudom, sokkal szebb volt, abban a gondolatban egyek voltunk talán, de rajtam, vagy (Szalay) R(orci).-n múlt-e most, hogy egy lépéssel se vagyunk hozzá közelebb. Mire várjunk még? Míg testvéreim szívesek lesznek engem kitagadni és Horcit az utcán inzultálni? Mert az eddigiek után csak ez következhet, hallottam (Eördögh) Oszkár bácsiéktól, hogy szüretkor milyen volt a viselkedésük és ők is elítélték. Ha már így halad, ne várjuk be a következményeket. Mi számláljuk a hónapokat és heteket és közben meghurcoltatunk. - Én azt hiszem, kedves papa is belátja, hogy nincs mire várnunk, se nekünk, se kedves papának. Az a kérésem, oldjon föl hát ígéretem alól kedves papa, ne várakoztasson hiában! Az az idő, a mi eltelt, elég lett volna annak a célnak az elérésére, a mire kedves papa kívánta, adja nekünk a másik felét, hadd próbáljuk mi együtt a mi álláspontunk helyességének bebizonyítására fordítani. Igaz, hogy arra már nem elég 303