Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 1. 1755-1918 (Documentatio Historica 4., 2001)

Dokumentumok 1-422.

(Dósa) Bellának és (Dósa) Cecilnek külön írok. A papának és (Dósa) Magdikának javulást kívánok. (Schuster Hugóné Eördögh) Ida néniék kezeit csókoltatom. Kezeiket csókolja szerető fiók Kálmán (170x210 mm méretű levélpapír, borítékja hiányzik, tintával írva - Saját irattáramban.) 133. 1893. november 10. Jászapáti. Antal Vince (*1830-tl901) fényképe Dósa Imrének (*1841-fl940) Kocsérra (A szöveg a fénykép hátuljára írva:) Nos-hát, - curiosum gyanánt - ime egy objectum fatale, kinek jelenleg 64 éves korú élő alakja az életnek annyi tragikus esélyein ment keresztül, és ki utóvégre is annyi szenvedés után kétszer amputálva, nyomorúltan, féllábbal, megcsonkíttatása árán volt képes csak szabadulni az örök anathémától. No de hát >facta infecta nequeuntK Kelt Jfászjapátin 10/XI. 93. Szerető n(agy). bátyád Antal Vincze (Az eredeti fényképet időközben a Jászapáti Helytörténeti Gyűjtemény számára ajándékoztam, így jelenleg ott található.) 134. 1893. november 10. Körmöcbánya. Dósa Kálmán (*1876-fl943) levele szüleinek Kocsérra Körmöcbánya, 1893, november 10. Kedves szüleim! Tegnapelőtt kaptam meg a kedves mama levelét a garabóban, mely ugyan nem nekem szólt, de azért köszönöm a nekem jutott részt. Nagyon jó volt, az igaz, hogy kevés volt, pedig a néni nekem többet juttatott, mint másnak, de azért gondolom, hogy volt olyan is a kinek több jutott, mint nekem, mert itt nincs kölcsönös bizalom, mindenki suttyomban igyekszik a neki jutó részen kívül kielégíteni torkosságát, s ez annál könnyebben sikerül, mert fölhasználhatják azt az időt, míg mi iskolában voltunk. S jóllehet mindenki torkoskodott (egymásról mitsem tudva), még én is, ha szóba került a megdézsmált eledel, mind egymásra fogják, s utóvégre is abban állapodnak meg, hogy alighanem a deákjaik követték el a rút csínyt. Ez ugyan most nem így történt, de volt már rá eset; most csak azért hoztam fel, mert alkalom volt rá. Hétfőn gyászos egy funkciót végeztem, t. i. egy Wagner Kálmán nevű II. o. tanuló temetésénél kellett a koporsó mellett menni, a koporsót a kocsira tenni és levenni és a sírig vinni. Most nem rázhattam le, de már többet nem teszem, most is összeáztattam a fekete ruhámat, és a hogy a sárba kellett lépdegélnem, náthát is szereztem. Itt egy pár 189