Bagi Gábor: Gorove László 1780-1839. Szolnok város első történetírója - Szolnoki arcképcsarnok 4. (Szolnok, 2016)

Tudományos Gyűjtemény, 1820. IX. füzet

jutott a’ Német Tsászár hatalmába szinté olly könnyen azután el-vesztetett, a’ mint alább meg fogjuk látni a). Maga helyén lészen itt azon levélnek említése, mellyet 1549-ben Invocavit56 Vasárnapja utánn, (és igy Februariusban, vagy Martiusban) Egerből a’ Hevess Vármegyei Nemességnek közönsége, Várdai Pál akkori Esztergomi Érseknek az iránt irt, hogy minthogy a’ kémeknek tudósítások szerént a' Törökök hajókon a' Tiszán a’ végre szándékoznának fel felé evedzni hogy Szolnoknál, a’ Tisza, és Zagyva öszve folyásánál eggy szegletben Solimán parantsolatja szerént várat épittsenek, a’ melly bizonnyára mind Hevess Vármegyének (mellynek sok jobbagyait, és hellységeit ugy-is sanyargatja már a’ Török (mind a’ Tiszán túl fekvő vidéknek romlására, és púsztítására fog szolgálni, tehát Írása által az Érsek kérné ö Királyi Felségét (Ferdinán­­dot) hogy inkább ezen helyet a’ Felség foglaltatná el, és rajta erősséget álitana fel, mert ez mind azon földnek, a’ mi Lengyel Ország, Morva, és Erdély között fekszik oltalmára lészen. a) Kováts János Krónikája57 szerént (ad annum 1549) Lévát, Szitnyát, Csábrágot mind azon esztendőben vette meg a’ Sálmi Gróf-(18)­Ez lehetett eggyik fő indító ok arra, hogy ugyan azon eszten­dőben őszkor már Ferdinánd felépíttette Szolnokot. (Georgius Pray in epistolis Procerum Regni Hungáriáé editione Poson: 1806 Tomo 2-o Epistola 77-a folio 178) - Ugyan tsak Praynak 56 Húsvét előtt hat héttel, az első böjti vasárnapon. 57 A Magyar Krónikának rövideden lerajzolt sommája, melynek az első része Pethő Gergely munkájából szedegettetett; rész szerént különb különb féle könyvekbűl is bővíttetett; második része pedig némely irásokbúl kivétetett, és a magyar nemzetnek jeles emlékezetire és hasznára ez uj formában kibocsáttatott, a mint is 1742. esztendőkig foltatott M. Kovács János által. Continuátiója a Magyar Krónikának. Második rész, foglalván magában 18 esztendő, melyben a föls. Austriai házbúi származandó Ertzherczegek Első, második és negyedik Ferdinándok... uralkodtak; azoknak idejekben állapottyát az országnak, változások, emlékezetre méltó dolgok. Főszemélynek előmenetle, hol­ott más országok felől is imitt-amott szó esik ... Pozsony, 1742. (3. rész.) <3^20 54

Next

/
Thumbnails
Contents