Babi Gábor: Somogyi Ignác 1859-1889. Szolnok dualizmus kori monográfusa - Szolnoki arcképcsarnok 3. (Szolnok, 2014)

Elöljáróban

Elöljáróban

A történettudomány, illetve a helytörténeti kutatás története Jász- Nagykun-Szolnok megyében (a Közép-Tisza vidékének középső részén) mintegy két évszázadra vezethető vissza. Mivel azonban az 1876-os megyeszervezés előtt a Jászság és a Nagykunság a szabadparaszti fejlődésű Jászkun (Hármas) Kerülethez, míg a köztes, úrbéres Tisza menti részek Heves és Külső-Szolnok vármegyéhez tartoztak, a kutatásokon belül is alapvetően egy jászkun és egy heves-szolnoki vonulat alakult ki. Az előbbi máig megfigyelhető fölényét a szerencsésebb jászkunok „sajátos” múltján túl meghatározta az is, hogy az egykori Jászkun Kerület központi levéltára 1876 után Szolnokra került, míg Heves és Külső-Szolnoké Egerben maradt. Ez a helyzet a XX. század első felének háborús eseményei nyomán még kedvezőtlenebbre fordult a volt hevesi részek számára. 1919-ben jelentős szolnoki és vármegyei levéltári anyagok semmisültek meg, majd 1944-ben a Tisza mente településeinek levéltárait érte hasonló sors. Ugyancsak súlyos károkat szenvedtek a helyi nemesi famíliák (így a báró Podmaniczkyak, Orczyak, gróf Almásyak stb.) családi iratanyagai, bár esetenként még 1956-ban is történt anyagpusztulás. Noha ez idő alatt számos jászkun település levéltári forrásai is komolyan károsodtak, napjainkban a Hármas Kerület és az itteni települések történetét még mindig sokkal könnyebb kutatni, mint a volt Heves és Külső-Szolnok vármegyei részekét.

A helytörténetírás e területen is fokozatosan a honismertető irodalomból vált ki.1 A Jászkunságban Horváth Péter (1756-1829)

1 Jó példa az előzményekre Bedekovich Lőrinc (1751-1823) Jászkunságot bemutató kézirata. Lásd TÓTH János: A Jászkunság helyzete a 18. század végén (Bedekovich Lőrinc kéziratos könyve). Jászberény, 1976.

5 Q/Z7P)