Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Dr. Balogh Béla 1890-1947 - Egy tudós tanár életútja (Szolnoki arcképcsarnok II., 2004)

Balogh Béla földrajztudományi munkássága (Vadász István)

%pvetk§ztetésefc A mai korból visszatekintve könnyű lenne valamiféle polihisztorsággal, netán kisvárosi provincializmussal illetni azon tevékenységet, amikor egy értelmiségi mind a földrajztudományban, mind pedig az antropológiában a korabeli viszonyok között tudományos igényű írásokkal, közlésekkel, módszertani kezdeményezésekkel jelentkezik. Mégis azt mondhatjuk, hogy az egész életművét tekintve antropológusnak minősülő Balogh Béla földrajztudományi kísérletei ettől összetettebb elemzést érdemelnek. Ez a két tudományszak közötti látszólagos ingadozás ugyanis nem egyem tétovaság, hanem részben Balogh Béla egyetemi tanulmányaiból, ha úgy tetszik, az alma mater szelleméből, részben a korszak tudományos életén belüli szakmai törekvésekből, sőt az egyes tudományágakon belüli elvi és személyes vitákból is adódhat. Mindezek részletezése meghaladja e tanulmány kereteit, ám a teljesség igénye nélkül csak jelezni szeretném, hogy az 1910-12 és az 1920-21 közötti időszak mind a földrajztudomány, mind pedig az antropológia területén a különféle irányzatok ádáz küzdelmét hozza. A földrajztudományon belül a geológia szerepét, a tudomány természettudományos jellegét hangsúlyozó fizikai földrajz és az újonnan alakuló emberföldrajz vitája egyben a más tudományágakkal való kapcsolatteremtés felerősödésének korszaka, a szintetikus földrajz megszületésének időszaka is. Az antropológián belül is problémát jelent bizonyos segédtudományok erőteljesebb hatása, ráadásul a tudományág egyetlen hazai műhelye, a budapesti egyetem Török Aurél 1912-ben bekövetkező halálát követően tulajdonképpen „mester" nélkül marad. Az egyes szaktudományokon belüli elvi viták, személyek közötti konfliktusok mellett a korszak társadalmi kihívásai (háborús összeomlás, a nemzeti „kérdés" előtérbe kerülése) egy sajátos tudományközi integráció felé mozdítják a tudományos közélet egy részét. Ez egyfajta nemzetismereti, „honismertető" integrációs irányultság. A humángeográfia, a szociológia, a néprajz, az antropológia egymáshoz közelítésének és közeledésének számos jelét tapasztaljuk az 1920-as évek legelejétől. Ennek a - felületes szemlélő által olykor személyi konfliktusoknak tulajdonítható - integrációnak legnyilvánvalóbb jele a Magyar Néprajzi Társaság sajátos szerveződése. A Magyar Néprajzi Társaságon belül 1921-ben az Emberföldrajzi Szakosztály (és hozzá Föld és Ember címmel folyóirat), a Társadalomtudományi Szakosztály (s hozzá a Társadalomtudomány című folyóirat, melynek első szerkesztője Bibó István volt), 055^9 33 QŐ7Ö