Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Hild Viktor 1855-1929 - Egy tudós portréja (Szolnoki arcképcsarnok I., 1998)
Múzeum születik (Pató Mária)
QÖ7D • cjsa© dr. Balogh Béla gimnáziumi tanár, valamint Kiss Gábor, a városi könyvtár őre fogadta. 8 Az új intézmény elhelyezésére a legalkalmasabbnak a megüresedő Szabadság téri postaépületet találták. A következő elrendezést javasolták: a földszintre kerüljenek a városi könyvtár és a nyilvános olvasótermek, az első emeleten helyezzék el a múzeumot, a második emeleten a képtárat. 9 A sokévi várakozás, szervezés végre meghozta eredményét, mert 1933. május 2-án megalakult a Szolnoki Könyvtár- és Múzeumegyesület Balogh Béla kitartó munkája nyomán, és a következő évben sor került a közkönyvtár ünnepélyes megnyitására is. Az álom megvalósult, de Hild Viktor ezt a pillanatot már nem érhette meg, 1929. április 14-iki halálhíréről a Szolnok és Vidéke című politikai, társadalmi lap nekrológjából értesülhetünk. Halálával munkája, gyűjtése, tervei nem merültek feledésbe, mert hagyatéka alapozta meg a könyvtár anyagát, a múzeumi gyűjtemény egy részét. Halála után az értékes hagyatékot leánya, Viszlayné Hild Elza örökölte, akit többen megkerestek, hogy a muzeális és tudományos értékű hagyatéki tárgyakat készpénz ellenében engedje át, de ő apja végakaratát követve a városnak ajánlja föl, amiről Gergelyffy Géza ügyvéd 1934. április 10-én írott levelében tájékoztatja Tóth Tamás polgármestert. A polgármester Balogh Bélát és Márton Lajost kéri fel szakértőnek a gyűjtemény megtekintésére és értékének megállapítására. 12 1934. április 18-án sor kerül a hagyaték átadására, mely négy részből áll: 13 1. Könyvtár, 2. Kéziratok, régészeti jegyzetek, 3. Régészeti gyűjtemény, 4. Eremgyűjtemény. A város a hagyaték ellenében teljesíti az örökös kérését, és 5.000 Pengőt biztosít az elhunyt levéltáros díszsírhelyének megépítésére, valamint 1.000 Pengőt szavaz meg a temetési költségekre. 14 Q27Ö 28 Ö^ 9