Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 17. (1992)

Vizslán, T.–Szentgyörgyi, P.: A Sajó–Hernád-sík és a Sajó-völgy gerinces faunájáról

A TÍPUSTERÜLETEK BEMUTATÄSA I. Állandóan vagy tartósan vízzel borított területek A folyóvizek (Sajó és mellékvizei) a holtágak, tavak és kubikgödrök sorolhatók ebbe a típusba. A folyóvizeknek nincs számottevő növényzete, csekély alámerült hínár vegetáció alakult ki, a tavak szegélyzónájában kisebb nádasok (Sclrpo-Phragmitetum) találhatók. A holtágak és a kubikgödrök a feltöltődés különböző stádiumában vannak, némelyiket teljesen beborította a növényzet. Ez a terület a halak élőhelye a kétéltűek szaporodási helye, sőt egyes fajok (vöröshasú unka, tavi-kecske béka) szinte állandóan itt tartózkodnak, a hüllők közül pedig a vízisikló kötődik leginkább a vízhez, bár a szárazföldön rakja tojásait. A madarak közül a vöcsök-gém-réce fajok, szárcsa, vízityúk, kormos szerkő és néhány énekes faj, míg az emlősök közül a vizi- és a pézsmapocok a legjellemzőbbek. II. Kavicsos partok, iszapfelszínek A Sajó kavicsos partjai, zátonyai illetve a vizek iszapos partjai valamint a kiszáradó kubikgödrök és holtágak tartoznak ide. A Sajó mellett rendkívül gyorsak a szukcessziós folyamatok, a kavicsos part helyén a törpekákás iszapnövényzeten keresztül már a 2. évben megjelenhet a bokorfüzes (Salicetum triandrae). A kis lile a kavicsos partok jellegzetes fészkelője, de több más parti madárfaj is itt figyelhető meg leggyakrabban. III. Időszakos vizes, de állandóan nedves területek Az árterek csekély foltszerű magassás rétjei és nagyobb mocsárrétjei tartoznak ide. Érdekességet jelentett a Senyéi laposon 1989-ben kialakult vízállás különlegesen gazdag madárvilágával (még küszvágó csér is költött). Itt él a mocsári béka, jellegzetes fészkelő a rozsdás csaláncsúcs, a foltos nádiposzáta és a sárga billegető. IV. Nyílt, száraz területek A magasabb térszintű száraz rétek, agrárterületek sorolhatók ide. Jellemző gerinces fajai: a fogoly, a fürj, a mezei pacsirta, a mezei nyúl, a hörcsög, a mezei pocok, a magaskórős gyomtársulások tipkus fészkelője a cigány csaláncsúcs. Sok gerinces fajnak pedig fontos táplálkozó helye ez a terület (pl: ragadozó madarak, fácán, baglyok, galambalkatúak, sok énekes madárfaj, menyét, őz, vaddisznó). V. Fás vegetációjú területek A területen kevés az erdő, a folyók mellett ma főleg bokorfüzeseket (Salicetum triandrae) és fűz-nyár ligeterdőket (Salicetum albae-fragilis) találhatunk, kisebb jelentőségűek a szubmontán égerligetek (Alnion glutinosae-íncanae), tölgy-kőris-szíl llgeterdőket (Querco-Ulmetum) pedig szinte teljesen kiirtották. Ebbe a típusterületbe tartoznak még a fentieken kívül az ültetett nyárasok, az utak menti fasorok (főleg nyár és akác) valamint a gyümölcsösök. Jellegzetes gerinces fajai: erdei béka, egerészölyv, vörösvércse, kabasólyom, harkályok, erdei fülesbagoly, búbosbanka, örvös galamb, vadgerle, számos énekes madárfaj, sün, korai denevér, róka, őz. VI. Antropogén környezet A lakott települések lakóházai épületei mellett idetartoznak az izolált objektumok (vízmű épületek, hidak, stb.) is. E terület jellegzetes gerincesei: zöld varangy, fehér gólya, gyöngybagoly, kuvik, macskabagoly, balkáni fakopáncs, balkáni gerle, füsti-molnárfecske, széncinege, házi rozsdafarkú, barázdabillegető, házi veréb, sün,, denevérek, házi egér, vándorpatkány, görény, nyest. VII. Magaspartok, homokbányák A Sajó meredek falai és néhány kisebb homokbánya sorolható ebbe a típusba. A Sajó partfalai időről-időre leomlanak, így az itt költő madárfajok (jégmadár, parti fecske) nem tudnak tartósan megtelepedni. 200