Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 16. (1991)
Krolopp, E.–Varga, A.: A Pomatias elegans (O. F. Müller, 1774) újra felfedezett lelőhelye (Mollusca: Pomatiasidae)
1938-ban VISNYA ALADÄRnak sikerült a baltavári szőlőhegyi források környékén nagyszámú élő Pomatias elegans-t találnia (VISNYA-WAGNER 1938, WAGNER 1938 b.). Ennek ellenére SOOS (1943) szerint a VISNYA által gyűjtött friss házak alapján Baltaváron esetleg még ma is él a faj, biztos élő előfordulása azonban csupán Tihanyiról ismeretes. Későbbi munkájában (SOdS 1955-59) viszont azt írja, hogy "Élő példányai nálunk biztosan csak Tihanyból és Bélbaltavárról ismeretesek". A bélbaltavári előfordulás a "térkép-kötetben" azonban nem szerepel (PINTÉR-RICHNOVSZKY-S. SZIGETHY 1979). Az irodalom fenti adatai, a gyűjteményi anyagok vizsgálata és az újabb gyűjtések alapján a faj magyarországi recens előfordulásairól a következőket lehet megállapítani : 1. A Pomatias elegáns a Tihanyi-félsziget több pontján él, szárazabb és nedvesebb környezetben egyaránt. Ugyancsak él a Dráva mentén, Zákány és Ortilos környékén. 2. A baltavári (ma: Bérbaltavár) lelőhelyről friss héjak találhatók a szombathelyi Savaria Múzeumban VISNYA gyűjtéséből, továbbá a Magyar Állami Földtani Intézet gyűjteményében. 1990. VIII. 28-án pedig a gyöngyösi Mátra Múzeum gyűjtőútja során VARGA Andrásnak (BÁNKUTI Károly és FÛK0H Levente társaságában) sikerült a faj jelenlegi lelőhelyét megtalálnia (1. ábra). Ez a lelőhely a bérbaltavári Szőlő-hegy száraz, mély vízmosásokkal szabdalt területétől Éra található, forráserekkel gazdagon átszőtt üde erdőfolt, bokrokkal és dús aljnövényzettel. Minden kétséget kizáróan azonos a VISNYA-WAGNER (1938) által ismertetett területtel. Mivel az eredeti tanulmány nehezen hozzáférhető, ezért az ide vonatkozó megjegyzéseit szőszerint idézzük, p. 326-327: "Visnya 1938 május 19-én maga utazott oda és megállapította, hogy a baltavári szőlőhegy északi lábát borító erdőcskében, főleg a Mandli-féle, Kiss Feri-féle források tájékán nagy mennyiségben él ez az érdekes állat, a következő csigafajok társaságában: Helix pomatia L., Cepaea vindobonensis Fér., Cepaea nemoralis L., Monacha incarnata Müll., Euomphalia strigella Drap., Theba carthusiana Müll., Fruticicola hispida L., Eulota fruticum Müll., Chondrula tridens Müll., Succinea oblonga Drap., Succinea elegáns Risso." Összehasonlításul felsoroljuk az újonnan begyűjtött kísérőfaunát: Aegopinella ressmanni (WEST.,) Bradybaena fruticum (MÜLL.), Carychium minimum MÜLL., С. tridentatum (RISSO), Cepaea nemoralis (L.), С vindobonensis (FER.), Clausilia pumilia PFR., Cochlicopa lubrica (MÜLL.), Cochlodina laminata (MONT.), Discus perspectivus (MÜHLF.), Helix pomatia L., Lymnaea peregra (MÜLL.), Oxyloma elegáns (RISSO), Perforatella incarnata (MÜLL.), P. rubiginosa (SCHM.), Semilimax semilimax (FER.), Succinea oblonga Dr., Vallonia costata (MÜLL.), V. pulchella (MÜLL.), Vertigo pygmaea (DR.), Vitrea subrimata (REINH.), Zonitoides nitidus (MÜLL.). Az idő rövidsége miatt (2-3 óra) a lelőhely felkutatásán túl nem volt lehetőség arra, hogy a Pomatias elegán s élőhelyének kiterjedését meghatározzuk. Nyitott kérdés marad a későbbi vizsgálatokig az, hogy a térségben élnek-e a faj további elszigetelt populációi. A Vörös Könyv (RAKONCZAY 1989) a Pomatias elegans-t az "aktuálisan veszélyeztetett állatfajok" közé sorolja. Élőhelyét jó volna védelem alá helyezni. 3. A visegrádi előfordulásról KORMOS (1911) azt állapíotta meg, hogy az tévedésen alapszik. KORMOS adatát valószínűleg a Magyar Állami Földtani Intézet gyűjteményében ma is megtalálható példányokra alapozta. Ezek lelőhelye "Visegrád ? Salamon-torony felett" egyértelműnek tűnik. Az adót hitelességet megerősíti, hogy LÓCZI-nak Oömösre címzett, 1900-ból származó nyomtatvány hátoldalára írták. Bizonyítóerejű példányok előkerültségéig a faj visegrádi előfordulását mint lehetőséget kell kezelni. A Pomatias elcgans-nak számos olyan lelőhelyéről tudunk, ahonnan üres héiak kerültek elő. Ezeket ("szubfosszilis", "félfosszilis", "alluvialis", "holocén") egységesen mint holocén adatokat tekintjük, megjegyezve, hogy enyik-másik helyről olyan példányok ismeretesek, amelyek alapján ott nemrég nég élt, esetleg ma is él a csiga. Gyűjteményi anyag van a következő lelőhelyekről: Balatonudvari, Budapest-Rákoshegy, Celldömölk, Esztergom, Fehérvárcsurgó, Fertőboz, Kisapáti, Kiskőrös, Ménfőcsanak, Ócsa, Szurdokpüspöki (bizonytalan adat). Az irodalom ezeken kívül Balf, Fenék és Tapolca (utóbbi azonos lehet Kisapátival) előfordulásokat említi.
