Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 14. (1989)

Solti, B.: Gyűjteményalapítóink, Prof. José Hidasi

A belémi székhellyel működő intézetben vezette az Emilio Gueldi Múzeum zoológiai osztályát is. A goiániai kormány 1962-ben felkérte az ottani zoológiai kutató osztály meg­alakítására. 1970-ig ezt a beosztást mint az állatkert igazgatóhelyettese, és az általa adományozott múzeum igazgatója töltötte be. Közben rendes tanára volt a helyi gimnáziumnak, és óraadó tanára a goiániai egyetemnek, ahol alkalmazott bio­lógiát oktatott. 1962-ben felvette a brazil állampolgárságot. 1970-72 között meghívást kapott a recifei egyetemre, mint oktató. Innen a cuiabá-i egyetemre került tanárnak, s mellette állami megbízást kapott az ottani természettudományi kutatóintézet igazgatói posztjára. Megalakította a helyi ter­mészettudományi múzeumot, az egyetemen pedig felállította a didaktikai tudományos múzeumot. Kutatásokat végzett a Pantanal do Mato Grosso-ban, ezekről tanulmányai jelentek meg. Útja ezután az Amerikai Egyesült Állomkba vezetett, ahol ornitológiai ta­nulmányokat folytatott a Los Angeles-i, az oklahomai és a Harward egyetemen. Ezután Ottawában szerzett speciális ornitológiai képesítést. Innen visszatért Goiániába, az ornitológiai múzeum főigazgatójaként hasznosítja eddigi tanulmá­nyait. Jelenleg természetvédelmi kérdésekkel foglalkozik, előadásokat tart. A goiániai egyetemen megkezdte egy 8 füzetes madártani könyve összeállítását Goiás állam madarairól. Tervei között szerepel az is, hogy ornitológiai múzeu­muk kiállítását egy kisebb magyar madártani anyaggal is bővítse. HIDASI Józsefnek csak gratulálhatunk ehhez a szép életúthoz, és a továbbiak­ban is sok sikert, és eredményekben gazdag munkát kívánunk. Dr. SOLTI Béla H-3200 GYÖNGYÖS Kossuth u. 40. ?

Next

/
Thumbnails
Contents