Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 14. (1989)

Faragó, S.: A farkas (Canis lupus Linné, 1758) 1920–1985 közötti előfordulása Magyarországon

Az egyes előfordulási körzetekből származó koponyák adatinak középértékeit egymással, majd szlovák adatokkal vetettem össze, ezzel a származást kívántam alátámasztani. A szlovákiai 59 dVpd középértékeihez Észak-Magyarországról 2 ó"d* pd; ÉK-Magyarországról 3 dVpd; O-DNY-Magyarországról pedig 5 ÓV pd értékeiből képzett középértékeket hasonlíthatjuk. A szlovákiai 46 $)<j> -hez pedig mindössze 3 É-Magyarországi gg példány hasonlítható (6. táblázat). A magyar adatok szerény száma szabatos matematikai statisztikai értékelést nem tesz lehetővé, ennek megfelelően az összehasonlításokat elsősorban grafikus úton végeztem. Első lépésben az 1-24. kraniometriai mérési értéket hasonlítottam össze a szlovákiai és a kétséget kizáróan szervesen hozzátartozó É-Magyarországi példányok között (3. ábra). A hím 0*0* példányok esetében - mint látható - az 1.; 2.; 3.; 4.; 14.; 15.; és 21. értéknél mutatkozott lényeges eltérés. Ezek, a 21-es érték kivételével (az alsó C-k külső élei közti távolság) mind a koponya legfontosabb méreteit jelentik, úgymint: 1. Koponyahossz (P - Op) 4. Koponya szélesség (Zy - Zy) 2. Condylo-basalis hossz (c - P) 14. Koponya magasság 3. Szájpadlás hossz (P - St) 15. Mandibula hossz (id - cm) A nőstény gç példányok esetében ugyanezen értékek mellett a 16. érték, a ramus mandibulae magassága (gov - er) Is érzékelhető eltérést mutatott. Minden esetben a hazai értékek voltak magasabbak

. Az eredmények ismeretében - a minta szerény volta ellenére is leszögezhetjük, hogy míg a szlovák adatok egy normális eloszlású populáció középértékeit képviselik, addig az Észak-Magyarországi középérték adatok egy terjeszkedő faj azon egyedeit reprezentálják, mely példányok habitusuknál, fenotipikus bélyegeiknél fogva is (robosztusabbak) alkalmasak a térfoglalásra. Ezek általában erős, fiatal hímek, ill. a hozzájuk csatlakozó, hasonló adottságokkal bíró, territórium nélküli nőstények. Sajnos sem román, sem jugoszláv kraniometriai vizsgálati anyaggal nem rendelkezünk, így az ÉK-, ill. O-D-Ny Magyarországi farkaselőfordulások adatait is csupán a szlovák adatok középértékeivel tudjuk összevetni (HELL-PAULE, 1982; nem adnak meg szélső értékeket az egyes paramétereknél). Az összehasonlítást - a korábbi bizonyított eltéréskülönbségek alapján - ugyancsak az 1.; 2.; 3.; 4.; 14.; és 15. mérési adatok esetében végeztem el (4. ábra). Meglepő a hasonlóság - s ez areográfiai szempontból teljesen indokolt - az É-és ÉK Magyarországi értékek között, mivel azok a Kárpátok farkasaitól származnak, szemben a 0-DNy Magyaországi példányokkal, melyek balkáni eredetűek. Utóbbiaknál lényegesen kisebb valamennyi érték. Egy dologban viszont teljes a hasonlóság, - s ez ismét a terjeszkedési teóriát látszik alátámasztani - éspedig abban, hogy a hazai legfontosabb kraniometriai adatok középértékei mindenütt magasabbak a szlovákiai középértékeknél. Úgy érzem, hogy a kraniometriai vizsgálatok is alátámasztják azt, hogy a farkas megjelenése Magyarországon a faj progresszív állomány és area-alakulásával függ össze. 5. 2. Extremitások A kraniometriai vizsgálatok kapcsán két érdekességről is szükséges beszámolni. 1. Zalaszentmihály-Tőzegtelepről került egy hím farkas koponyája a Magyar Nemzeti Múzeum Archaeozoológiai Gyűjteményébe, ltsz: 61.3.1. (V. tábla). A mandibula hiányzott, így a méretek megadásánál ezek az adatok nem szerepelnek.. Érdekességként közlöm a 0-ONy Magyarországon megkerült farkasok hasonló adatait összehasonlítás kedvéért (7. táblázat). VÖRÖS (szóbeli közlés) szerint kora mivel az alsó tőzegrétegekből származhatott, ahol az őstulokkal, gímszarvasokkal, vadlovakkal fordult együtt elő - mezolitikus, azaz 1. e. 9 - 6.000 év. 2. A Természettudományi Múzeum Emlősgyűjteményében található, 1959. március 1-én Ladon elejtett kan farkas koponyája (Ltsz: 59.151.1.) egy eddig nem közölt exetremitással bír (a megkerülés körülményeiről e dolgozat No.19 sorszáma alatt). A 42 fog helyett 43 található fogsorában. A felső fogsor jobb oldalán egy többlet molaris : M található (VI. tábla). Ez az úgynevezett polydontia (polydonty) nem ritkaság a farkasnál. Más fogszám-anomáliákkal együtt BUCHALCZYK-OYNOWSKI és SZTEYN (1981) 234 farkaskoponyából 25 esetben, = 10,7 \-ban

, talált eltérést az eredeti fogszámtól. Az, hogy az általam megvizsgált 14 koponyából 1 abnormálist észleltem feltételezni engedi, hogy ez az arány a fajra másutt is jellemző lehet. 146