Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 12. (1987)
Endes, M.: A Tápió–Galga–Zagyva hordalékkúp-síkság gerincesállat-világa
A TÁPIÖ-GALGA-ZAGYVA HORDALÉKKÚP-SÍKSÁG TÍPUSTERÜLETEI I. Állandó, nyílt vizű: A mozgó (patakok, folyók) és állóvizek (tavak, kubikgödrök, vizet csak időszakosan vezető belvízi és öntözőcsatornák). Utóbbiakban lebegő és gyökerező hínár található. Itt élnek a reofil, illetőleg stagnofil halak, bár ez nem jelent merev besorolást. Ez a kétéltűek összes fajának szaporodóhelye. E szempontból a DT 14: 41 (Farmos környéki csatornák, vízállások) szerepe kiemelkedő jelentőségű. Egyes fajok, pl. tarajos gőte, vöröshasú unka, kecskebéka, tavi béka állandóan itt tartózkodnak, de a többiek lárvái is hosszú időt töltenek benne. Ugyanez vonatkozik két hüllőfajra, a mocsári teknősre és a vízisiklóra, amelyek viszont szárazon rakják tojásaikat. II. Nádasok. Túlnyomórészt az állóvizek széleiben kialakult magas, lágyszárú vegetáció alkotja. Számos sztenotop madár (főként vöcskök, gémek, récék, guvatfélék, nádi énekesek (és néhány emlősfaj) vizicickány, kószapocok, pézsmapocok, törpe egér, vidra) él itt. III. Nedves-száraz (mozaikos) iszapfelszín. Ide sorolhatók a cukorgyári derítőtavak és a kavicsbányamedrek szélei, szigetei. E típusterület csak néhány speciális igényű madárfaj számára íyújt megfelelő életteret: kis lile. gólyatöcs (alkalmilag). Figyelemreméltó a billegető cankó április végi előfordulása. IV. Magas vegetációjú, részben zsombékos, nedves rétek. Kis ki terjedésűek. Jellemző kétéltűek a pettyes gőte és a hosszúlábú mocsári béka. Előzőhöz hasonlóan kis faj- és egyedszámban élő sztenop madárfajok számára kedvezőek. Ilyenek egyes limikolák (nagy goda, piroslábú cankó), továbbá a rozsdás csaláncsúcs és a sárga billegető. V. A magas vegetációjú, száraz rétek. Vidékünkön speciálisak az ültetett erdei fenyőerdők tisztásain, irtásain, domboldalakon кialakult homoki árvalányhajas fácieszek, ahol a zöld gyík, s az erdei pacsirta gyakori. Mindenütt jelleg zetes a fürge gyík. Agrárkútúrákon, gyomterületeken telepednek meg a madarak közül a tyúkfélék, a pacsirták, a cigány- csaláncsúcs és a pityerek. Ezeken a típusterületeken találjuk meg a fehérfogú cickányokat, a rágcsáló kisemlósök legtöbb faját, a mezei nyulat, s érthető okból a menyét féléket. A száraz magasréten a barna ásóbéka és a sordély él. Bolygatatlan löszfelszínt ma már alig találunk (talán DT 14: 41 még ide sorolható). VI. Alacsony vegetációjú, száraz puszta. Az Észak-alföldi hordalékkúp-síkság öldrajZi középtájon egyedül itt találunk természetközel i állapotot mutató homokpusztákat, homokpusztarétet és nagyobtrozsnokgyepeket (Tóalmás mellett javaslatomra - a védetté nílvánítás folyamatban van). Ezzel szemben alárendelt szerepet játszanak a szikes és a löszpuszták: lásd az általános leírás botanikai részét! Egyedül itt találtam meg a homoki gyík kis állományát. Irin tartoznak a megfelelő fiziognomiáju (aszpektus!) agrár- és gyomterületek is. A szikes fotókon a leggyakoribb a bibic, sokfelé a mezei pacsirta. Főként itt telepedett meg az ürge. VII. Fás vegetációjúak. Csak az ültetett erdők jelentősek, homokon erdeifenyvesek, akácosok, kötöttebb talajon kőris, kocsányos tölgy, nemesnyár, vizek mellett fehér fűz. A cserjés-bokros aljnövényzet mindenütt csekély. Csümölcsösök, kertek, utcai fasorok. A varangyok és a zöld levelibéka itt kerülnek leggyakrabban szem elé. Ez a típusterület a leggazdagabb madárfajokban. Ezek egy része specializálódott, sztenotop (harkályok, cinegék, rigók, poszátnk, füzikék), másik részük csak fészkelőként igényli az erdőt, s táplálkozni kijár (ragadozók, galambok, számos odúlakó, varjúfélék, gébicsek, pintyfélék). Ugyanez mondható el az emlősfajokról is. Itt élnek a vörösfogú cickányok, az erdei egérfajok, másrészt itt épült kotorékból jár ki a róka, s ide húzódik be az óz. VIII. Antropogén környezet. Két csoportjukat lehet elkülöníteni. Az egyik a sűrűn álló ; vagy tömbszerű épületek komplexe, ahol nagyfokú a zavarás is, azaz az emberi települések. A madárka számára - a fákhoz hasonlóan - ez főként fészkelőhelyet jelent. így egyes , eredeti leg odülakók: csóka, seregély, valamint a verebek tartoznak ide. Ez a rohamosan fogyatkozó denevérek élőhelye, s zömmel itt élnek a patkányok és a görény. A másik csoportba az elszórtan álló, izolált objektumok sorolhatók. Ezek környezete is zavartalanabb, s többnyire természetközeli, vagy agrárterület, amely körülmény a megtelepedő fajok összetételét is megszabja: kuvik, bubosbanka, fecskék, barázdabillegető. Az emberi építmények mellett fontosak a kavics- és homokbányák falai is, sőt olykor a patakok meredek partjai. Itt a gyurgyalagok és a partifecskék telepei találhatók. 122
