Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 10. (1985)

Endes, M.: A Kiskörei-víztároló gerincesállat-világa

4. Nádasok Különálló tipust képviselnek a folyó és a holtágak szélein, közein található, lágyszárú növényzettel borított területek, de ide sorolhatók a gáton kivülre került, erősen feltöltődőben lévő morotvák mederrészeinek zöme is. Ez utóbbiak közül a Cserőközi-morotván még láthatunk nyílt vízfelületeket, míg a Tiszadorogmával szemközt fekvő Göbe a teljes feltöltődés stádiumába jutott. E típusterületek nem nagy terjedelműek és nem is összefüggőek. Növényfajaik állományai hol zonációszerűen, hol mozaikosan helyezkednek el. Vízben állanak, ám a vízszint ingadozása egy-két nap leforgása alatt 30 cm-t is elérhet, amely jelenség az állatéletre kedvezőtlen hatást gyakorol. Kevés a nádas, nagyobb a gyékény, a tavi káka és a vizi harmatkásás konszociációk kiterjedése, elenyésző a palláé. Ezek a területek kiváló ivóhelyek a halak számára, de jelentősek a kétéltűek szaporodása szempontjából is /tarajos gőte, varangyok és vizibékák/. A stagnofil halfajok, így a compó, a széles kárász és a réti csík is éppen itt szaporodtak el. Itt fészkelő madarak a kis vöcsök, a búbos vöcsök, vörösgém, pocgém, bölömbika, nyárilúd, a tőkés-, barát- és cigányréce, a barna rétihéja, a guvat, vizityúk, szárcsa, dankasirály, a nádi tücsökmadár, nádirigó, cserregő-, énekes- és foltos nádiposzáta. Az emlősök közül e típusra jellegzetes a kószapocok, pézsmapocok és a szárazabb részeken a törpe egér. Ritkább a vadmacska, olykor felbukkan egyegy elvadult nutria. 5. Mocsárrétek Az előző tipus zonációjaként - amannál kijjebb - de foltokban, mozaikosan is megjelenhet a vízközeli, helyenként zsombékos lágyszárú növényzettel jellemzett terület. Mindig nedves, de a tavasztól őszig tartó duzzasztás idején részben vízben áll. Nagyobb terjedelemben vidékünkön nem található. Botanikai szempontból a mocsári sástársulások és ártéri rétek sorolhatók ide. Feltétlenül említést érdemel, hogy a tároló létesítése előtt az egyik legelterjedtebb tipus éppen ez volt, mint arról a bevezetőben szó esett. Jellegzetes gerinces állatfajai a vöröshasú unka, a hosszúlábú mocsári béka, a vizisikló . Itt költ a vízicsibe, a foltos nádiposzáta, a sárga billegető és a nádi sármány. Mint táplálkozóterületet átvonulásán számos faj felkeresi, így a sárszalonka, a rozsdás csaláncsúcs, a réti- és a rozsdástorkü pityer, valamint a már emiitett sárga billegető kisebb csapatai. Ez a pirókegér leggyakoribb előfordulási helye, de előszeretettel keresik fel a vaddisznók is. 6. Száraz rétek A víztároló létesítése előtt az ártereken /amelyek természetesen csak időnként kerültek viz alá/ kiterjedt magasfüvü ecsetpázsit-rétek uralkodtak. Zömüket legeltették és évente többször is kaszálták. Mára kevés maradt belőlük, bár az óhalászi szigeten még ma is birkanyájat és gulyát tart el. Fiziognomiailag hasonlóak ezekhez a Cserőközén található gabona- és kukoricaföldek, s a széleiken és a gátak oldalain kialakult gyomvegetációk, amelyek az u.n. "erdőssztyepp" madarai /lásd később!/ számára jelentősek. Kis faj- és egyedszámban fészkelnek e réti típusterületen madarak, így a fácán /az erdőkben is/, valamint a sordély. Az erdei pityer itteni költése kisebb meglepetés-számba megy. A fás vegetációtól távol fekvő, teljesen nyílt réten álló egy-egy gyalogakác sarj elegendő számára, hogy arra felülve revirjét ellenőrizze. Ma már csak szórványos átvonuló a haris. A gabonában költ egy-két pár fürj. A pipiske az útszéli gyomtársulásban él, a cigány-csaláncsúcsot és a kenderikét viszont csak átvonulásán láttam. Telelők a kékes rétihéja, olykor a kis sólyom, a fenyőrigó és a téli kenderike. Az emlősok közül innen került elő a keleti cickány, a mezei nyúl, a kislábú erdei egér és a vándorpatkány, valamint a vakondok zöme. A kelet-európai sün, az ürge, a mezei pocok, továbbá a hermelin és a menyét a gátoldalak lakói. 135