Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 8. (1983)
Kárász, I.–Suba, J.: A bükki „Őserdő” cönológiai és florisztikai viszonyai
A VIZSGÁLT TERÜLET ÉS KÖRNYÉKÉNEK TÁJÖKOLÓGIAI ADATAI Az őserdő az 1976-ban létrehozott Bükki Nemzeti Park egyik legérdekesebb erdő része (ï. ábra). Nem őserdő. Neve arra utal, hogy hosszú idő (kb. 100 év) óta nem művelik. így hangulata, élővilága, fizignómiája hasonlít az eredeti, érintetlen őserdőkéhez. A Magas-Bükkben a fekete-sári erdészháztól kb. 2 km-re a Virágos-sár hegyoldalában fekszik. Eger felől az országos kék jelzésen, a fekete-sári erdészháztól pedig a kék, majd a zöld jelzésen közelíthető meg. A Magas-Bükk (Bükk-fennsík) a Bükk-hegység központi része. A 800— 900 m tszf. magasságú K—Ny-i irányban kb. 18—20 km hosszú és 5—7 km széles fennsík meredek ormokkal emelkedik ki a nagy kiterjedésű alacsonyabb hegyvidékből. Peremén mint hatalmas bástyák sorakoznak a híres „bükki kövek": Istállós-kő, Bél-kő, ör-kő, Pes-kő, Tar-kő, Három-kő északon az örvény-kő, Buzgó-kő, Odvas-kő. Uralkodó kőzete a mészkő. A fennsík eredeti tönkfelszínén nincsenek egymásba nyíló völgyek, források, hiányzik a fő- és mellékgerincek rendszere. Enyhén hullámos felszínét a karsztos-képződmények (dolinák, uvalák, karrmezők, zsombolyok) teszik változatossá (FRISNYÁK 1978). A Magas-Bükk éghajlata hűvös, hegyvidék jellegű. Az évi középhőmérséklet 6—7,5 °C. (A 886 m magasan fekvő Bánkúton 5,8 °C.) A csapadék mennyisége 800—900 mm (ZSÖLYOMI 1954, 1955.). A bőséges csapadék a víznyelőkön át bejut a mészkőhegyek belsejébe, majd a peremterületeken karsztforrások formájában jelenik meg. Ilyen pl. Szinva, Garadna, Szalajka és Miskolctapolca forrása. A sok csapadék hatására a terület barna erdőtalaja podzolosodott, (pH 5,2). Ott, ahol a mészkő a felszínhez közel van, sekély, mészhumuszos talajokat, rendzinákat találunk. Uralkodó erdői a bükkösök, amelyek florisztikailag hasonlítanak az NDK pleisztocénkori bükköseihez (SCAMONI, 1980). Kutatásunk területét, az őserdőt, 1942-ben nyilvánították védetté, mint a hazai magashegyi bükkösök (Aconito-Fagetum), [1. ábra.) legidősebb és egyik legszebb állományát. Területe 24 ha. Az erdő természetes életén itt több mint 100 éve nem változtatott az ember. A 180 — 200 éves faóriásokat is tartalmazó állomány éli a maga természetes életét. A tekintélyes, tiszteletet parancsoló fákat a gyakori szélviharok tizedelik. Az öles fatörzseken kalapnyi nagyságú taplók élnek. A kidőlt törzseken sajátos életközösségek alakulnak ki. Az erdő koronaszintjét a Fagus silvatica alkotja, csupán a peremrészeken fordul elő néhány Acer pseudo-platanus, Acer platanoides és Fraxinus excelsior egyed. Határonként átlag 204 bükkfa gyökerezik, melyek három koronaszintet alkotnak. A kisszámú óriásfa (törzsátmérő 1,0 — i,2 m átlagos magasság 47,6 m, 8 db/ha) egy magas koronaszintet képez. A fák átlagos törzsátmérője 0,47 m, átlagos borítása 41,2 m 2 . Az erdő lombzáródási értéke 75,66 %-os. Ez az alacsony borítási érték teszi lehetővé azt, hogy nagy egyedszámú bükk-újulat-szint alakuljon ki. A cserjeszintben és a gyepszintben hektáronként 3996 db fás szárú növényegyed található, melynek 43 %-a bükk, a többi Acer pseudoplatanus, A. platanoides, Fraxinus excelsior, Rhamnus cathartica, Rosa canina, Sambucus nigra és Ribes uva-crispa. A Fagus egyedek 37,4 %-a 1 m-nél magasabb, a cserjeszintet alkotja. A cserjeszint borítása kb. 35 %-os (GODÖ 1980). 86
