Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 7. (1981)

Czajlik, P.: Adatok a császármadár (Tetrastes bonasia L.) tollváltásának és tollazatának ismeretéhez

sternalis caudalis területén is. A különbség csupán a színezetben jelentkezik, mert a test oldalán az álpihetollak galambszürkék, rajtuk csak egy halvány terminális fehér sáv található, míg az utóbbi testfelületen a terminális fehér elszíneződés mellett subterminalis barnás sáv is megfigyelhető. Az álpihetollak funkcionális szerepének ismerete nélkül nem érthető meg a tollváltás egész folyamata. Az európai (német eredetű) szakirodalom idevonatkozó hiányosságára azért sem lehet magyarázatot találni, mert BUMP (1947) a galléros fajdról a következőket írja : ,,A teljes mértékben pelyhes, nagyszámú teleoptil fedőtollat félpihe (semiplumae) tollaknak nevezik. Ezek a valódi pehelytollaktól eltérően központi tollszárral bírnak. Ezek a tollak takarás nélkül csak ritkán helyezkednek el a felületen. A galléros fajd esetében az abdomen lateralis részén széles sávban találhatók." A szerző figyelmét elkerülte, hogy az álpihetollak a hasi részen takarás nélkül is jelentős területet borítanak. Erős terminális fehér sávjuk hő- és fényvisszaverő funkciójú. Az álpihetollak nagyon régóta ismertek az európai szakirodalomban is. NITZSCH 1840-ben semiplumae (Halbdunnen) megnevezéssel írja le ezeket: ,,Az álpihetollak sohasem a kontúrtollak között, hanem a tollmezők (pteryla) végén vagy szélén sorban helyezkednek el, vagy egyes területekot önállóan borítanak. Általában hosszú, valódi fodőtollak borítják és védik a fény elől azokat. Gyakran vondégtolluk van. A kontúrtollaktól abban különböznek csupán, hogy a felső, zárt zászló-rész hiányzik. A legnagyobb méretű ilyen tollúk a marabuknak van." A megállapítás teljes mértékben helytálló ma is. Ezt a tollfajtát a német anatómia széthasított fedőtoll (zerschiltze Konturfeder) néven írja le újabban (GIERSBERG—RIETSCHEL 1979). A CSÁSZÁRMADÁR ÁLPIHETOLLAINAK SZERKEZETE A tollak a testoldalon átlagosan 40 mm hosszúak. Két száruk (főszár és vendégszár) a toll teljes hosszában követhető. Ezekről egy síkban, egymással átellenesen két oldalon erednek az ágak (rami). Az ágak hossza majdnem végig azonos, a toll alsó kétharmadában 26—28 mm hosszú. A tollágakra merőlegesen helyezkednek el a sugarak (radii). A friss tollnál a sugarak végei háromszög alakot adnak, ugyanis a tollszár felőli végon hosszúak, a 4,4 mm-t is meghaladhatja, míg az ág csúcsáig fokozatosan rövidülnek 0,5 mm-ig (2. sz. kép). A sugarak horognélküliek. Az egymástól mintegy 0,3 mm-re eredő tollágak párhuzamosan — kissé V alakban — rendeződnek el, és a hosszú tollsugarak tetőcseréphez hasonlóan fedik egymást, így — mintegy 5—8 mm-es sávban — vastag piheszerkezetet alkotnak a tollszártól jobbra-balra 2—2 mm-re. A főszár alsó kétharmadában az ágak tövétől kb. 2 mm-re kezdenek elágazni a sugarak. Ezért a toll közepén — a tollszárral együtt 4—4,2 mm széles — sugárnélküli, laza sáv helyezkedik el a font leírt vastag pihoszerkezet között (1. sz. kép). A vendógszár ágain a sugarak közvetlenül az ágak tövénél erednek, egy kb. 8 mm széles, tömött piheszerkezetot alkotnak, oz zárja le alulról a főszár mentén lévő laza, sugárnélküli sávot. így alakul ki tollanként a 15—20 mm széles és kb. 6—7 mm vastag, zárt piheszorkezet. A piheszerkezetet a sugarak azonos elektromos töltéséből származó taszító erő tartja fönn. Teljesen hasonló a valódi fedőtollak pihetollas szakasza is. A vendégszár hosszát minden 104