Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 2. (1974)
Szabó, J. B.: Biológiai egyensúly vagy egybehangolt sorozatfejlődés?
Az eddig röviden ismertetett tudományágakat semmi esetre sem szabad az életközösségtannal - biocönológiával - azonosnak tekinteni. Mivel is foglalkozik az életközösségtan? "A Földön egyetlen élőlény sem él egyedül, önmagában. A természet életformája a közösség. A társulás a természetben növénynek, állatnak éppen olyan ősi tulajdonsága, mint maga az élet, éppen olyan elemi, elsődleges természeti tény, mint az egyénnek önmaga és faja fenntartásáért folytatott élete,valamint a nemzedékek összességének: a fajnak az élete. A természet élete különböző fajok közösségében nyilvánul meg" (DUDICH). Ha a vizsgálat tárgya nem az egyén, hanem az életközösség - a biocönózis -, akkor biocönológiát művelünk. A biocönózis fogalom MCBlUStól (1877) származik. A fentiekből kiderül, hogy a biocönológia tudományának az ökológia tárgykörében való tárgyalása elvileg helytelen. A biocönológia tárgyköre ugyanis szélesebb, mint az ökológiáé: több résztudomány (ökológia, taxonómia, élettan, genetika stb. Szintetizálására törekszik. Az orvostudomány egyik ága behatóan foglalkozik az ember a u tökológiáj ával. Ez a tudományág az élettelen környezetnek az emberre gyakorolt - mégpedig igen sokszor egyáltalán nem előnyös, hanem egyenesen károsító - hatását és ezek megelőzésének lehetőségeit (prevenció) vizsgálja. Ismereteinek társadalmi, élettani, psychológiai stb. összefüggései nyilvánvalóak és éppen ezért több, mint egyszerű autökológia. Az orvostudománynak ez az ága a hygiene. A hygiene autökologiai alapjai egyértelműen megmagyarázhatók a módosított MAUMAFM-féle miliő - környezet - spektrummal. Minden élőlény, minden faj egy lineáris mentén elhúzódó alap sémával jellemezhető az autökologiai adottságai: az élettelen környezettel szemben támasztott "igényei" és az onto-filogenezisében kialakult élettani adottságai szerint. Minden esetben külön-külön, valamennyi tényezőre nézve megállapítható az optimum, amelyek mellett az életfeltételek minden szempontból maximálisan biztosítottak. Az adott élőlény csakis ilyen körülmények 6