Szilasi Ágota, H. (szerk.): Annales Musei Agriensis. Agria LII. (Eger, 2019)
Gutay Mónika: Újkőkori, AVK telep Kál-Mayer tanyán. Előzetes ásatási eredmények
12. kép A térség neolitikus, AVK lelőhelyei (készítette: Hegedűs Anett geográfus) sonlíthatók, de leletanyaguk későbbi, az AVK klasszikus fázisára jellemző, a kompolti leletanyag pedig már kifejezetten késői AVK jellegű.14 15 Kompolt-Kistér 14. és 15. sz. lelőhelyek leletanyaga szintén késői AVK jellegű.Ls Kál-Mayer-tanya AVK telep leletanyaga az AVK klasszikus fázis végére tehető, illetve kifejezetten késői AVK jellegű, amely a kerámiák típusában, díszítésében és a pattintott, szerszám-és csiszoltkő nyersanyagok felhasználásában is jól megmutatkozik. Az AVK leletanyagú telepek topográfiai helyzetéről korábban megállapított megfigyelések Kál-Mayer-tanya esetében is alkalmazhatók. A több fázisú telep feltárt területrésze viszonylag kicsi és az egykori vízparttól távolabb található, erre a telepen feltárt kutak is utalhatnak. A telepen szabályos településszerkezetet nem lehetett megfigyelni, ez magyarázható a telep több megtelepedési fázisával és azzal is, hogy nem az egész telepet, hanem csak a nyomvonalba eső részét tártuk fel. Köszönetnyilvánítás A feltárási munkákban résztvevő kollégák: Bak Sándor, Bemáth László, Safranka János. Tanyi Sándor gyűjteménykezelő végezte el a geodéziai felmérést Rácz KristófLászló a drónfelvételeket és Hegedűs Anett geográfus a térképeket készítette el. Bemáth László a régészeti tárgyrajzokat és Safranka János a tárgyfotókat készítette el. Vincze Erika szilikát szakrestaurátor restaurálta és egészítette ki a kerámiatöredékeket Ezúton is köszönöm szépen a munkájukat. Dr. Domboróczki László régészeti osztályvezetőnek szintén köszönettel tartozom az elvégzett természettudományos vizsgálatokért. 14 Domboróczki 1997.73-74. 15 Bánnfy-T.Bíró-Vaday 1997.19-57,-Bánnfy 1999.141-170,-T.Bíró 1999.255-278. 66