Szilasi Ágota, H. (szerk.): Annales Musei Agriensis. Agria LII. (Eger, 2019)

Tóth Zoltán: Honfoglalás kori és templom körüli temető Gyöngyöspüspökin

Tóth Zoltán HONFOGLALÁS KORI ÉS TEMPLOM KÖRÜLI TEMETÖRÉSZLET GYÖNGYÖSPÜSPÖKIN Előzmények Gyöngyöspüspöki Olajbafőtt Szent János templomának (l 2. kép) környezetében 2017. szeptember 20. és október 6. között tervásatást végzett a Dobó István Vármúzeum Gyön­gyös Város Önkormányzatának anyagi támogatásával, valamint a Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia engedélyével és segítségével.1 2 A régészeti kutatások a területen még 2013 decemberében kezdődtek, amikor szakfelügyelet keretein belül 5 csontvázas temetkezés került elő a templom kerítőfalának déli oldalán, a zárt vízelvezető csatorna kiásásakor. A beruházás a téli időszak miatt szünetelt, 2014 tavaszán folytatódott a munkavégzés, amely során még egy gyermeksírt dokumentálhattunk.3 1 Köszönettel tartozom az ásatáson résztvevő Bálint Csaba és Berecz Barbara régészeknek, Raáb Donát geofizikusnak és Barabás Anikó, ifj. Bemáth László, Bíró László, Kakuk Balázs, Kron Csaba régésztechnikusoknak, akik a sírok bontásában és dokumentálásában segítettek. Köszönöm az antropológiai vizsgálatot Évinger Sándornak, a tárgyrajzokat Barabás Anikónak, valamint a digitális munkákat Pap Lillának, Hegedűs Anettnek és Herschman Tamásnak. 2 Külön köszönöm Hiesz György polgármester úrnak és fr. Posztós Erik plébános atyának a téltárás során nyújtott segítségét. 3 Tóth 2016. 325 2. kép 1 : A 2017-es tervásatás feltárási szelvényei

Next

/
Thumbnails
Contents