Szilasi Ágota, H. (szerk.): Annales Musei Agriensis. Agria LII. (Eger, 2019)
Évinger Sándor: Viszneken feltárt avar kori temetkezések embertani vizsgálata
mint harminc ilyen esetet írtak le.31 Mindegyikük nő volt.32 A szegvári anyagot elemző kutatók szerint nem szándékos, a fej alakját megváltoztatni kívánt torzítás állhatott a háttérben, hanem valamilyen női (feltehetően a lányok által egy bizonyos életkori intervallumban tartósan hordott) viseleti elem hatása lehetett a kisfokú deformáció. Logikusan vetődik fel a kérdés, hogy a viszneki temetőben észlelt jelenség azonosítható-e a szegvári anyagban is tapasztalt nem szándékos, de mégis „kulturális okokra" visszavezethető koponyadeformálással? E mellett szól, hogy mindhárom érintett felnőtt nő volt (a két gyermek neme nem volt megállapítható), a lapultság pedig a bregma tájékán jelentkezett Ám ellene is szólnak érvek. A szegvár-oromdűlőieknél a nyakszirten is jelentkezett alakbeli eltérés. Aviszneki szériában a koponyarégió az ötből csak egyetlen esetben volt vizsgálható, a 18. sír eltemetettjénél, ám itt a nyakszirt formája teljesen normálisnak bizonyult Mindezen túl a viszneki anyagban a koponyatetői deformáltság a szegváriak között tapasztaltnál jóval csekélyebb mértékben, olykor éppen csak érzékelhető formában jelentkezett. Ezért könnyen meglehet, hogy a viszneki közösségnél megfigyelt jelenség nem egy viseleti elem nyomán keletkező torzulás eredménye, hanem a „természetesen koponyaforma” részét képezi, és varratképződési vagy csontosodási jelenség kísérőjeként jött létre. Akérdés tisztázása további (összehasonlító) vizsgálatokat igényelne. Összefoglalás A Visznek-Szennyvíztároló lelőhelyen 1983-ban feltárt késő avar kori temetőből összesen 23 darab, sír szerint beazonosítható egyén csontvázmaradványát volt lehetőségem megvizsgálni. A csontanyag megtartottsága rossznak mondható, amely a kis elemszámmal párosulva nem tette lehetővé a morfológiai és metrikus jellegek statisztikai értékelését, illetve más népességekkel történő összehasonlítását. Ám ezek ellenére is levonható néhány általános következtetés az ide temetkezőkről. E szerint a közösségen belül a nemi arány kiegyensúlyozott lehetett, a demográfiai jellemzőik pedig követik a korszak szerinti trendet. A csontvázakon a traumás sérülések közel teljes hiánya arra utal, hogy alapvetően békés, nyugodt körülmények között élhettek. A tipológiai szempontból értékelhető koponyával rendelkező elhunytak közös sajátossága, hogy a mongolid formai bélyegek túlsúlyát mutató europo-mongolidok voltak, amelyhez az avar kori Kárpát-medencei termetátlagot alulmúló testmagasság értékek társultak. Ezzel - embertani szempontból - egyértelműen elkülönülnek a környékbeli késő avar kori népességektől, és olyan kis mongolid alapú közösség képét vetítik elénk, amelyek inkább a Duna-Tisza közéről és a Dunántúl északi sávjárói voltak ismertek. A viszneki népesség vélelmezhető földrajzi eredete Belső-Ázsia keleti felébe mutat. A Kárpát-medencébe érkezhettek a késő avar korban is, de az is elképzelhető, hogy őseik az 567-568 körül megtelepedő „avar népesség” egy olyan belső-ázsiai eredetű csoportjához tartoztak, amely tartósan elkülönült a helyi alaplakosságtól, s ezért abba több generációnyi idő alatt sem asszimilálódott. A koponyákon több esetben megfigyelhető volt a bregma környékének enyhe lapultsága, amely felveti a koponyadeformálás lehetőségét. Az értékelésben felhasználható szempontokat figyelembe véve azonban valószínűbbnek tartom, hogy a visznekieknél ez a jelenség varratképződési és csontosodási sajátosságokra vezethető vissza, és nem valamely, a gyer31 Fóthi-Lőriczy2000. 32 Marcsik Antónia (Szegedi Tudományegyetem, Embertani Tanszék) számos avar kori temetőn végzett saját megfigyelései során is csak nőknél tapasztalta ezt a jelenséget, férfiaknál sohasem. 204
