Szilasi Ágota, H. (szerk.): Annales Musei Agriensis. Agria LII. (Eger, 2019)
Évinger Sándor: Viszneken feltárt avar kori temetkezések embertani vizsgálata
kisközepes termetűek voltak. Ezen felül több olyan csontváz volt, ahol a comb- vagy a sípcsont nem volt ugyan precízen mérhető, ám a hossza (~ centiméteres pontossággal) mégis becsülhető volt (ilyen például all., 20. és 26. sír, ahol a combcsontok csak kissé voltak hiányosak). Ez alapján ők is a többiekhez hasonló magasságúak lehettek, azoktól nem tértek el érdemben. Tehát a viszneki késő avar kori népesség termete meglehetősen egységesnek tűnik: mindannyian alacsony vagy kisközepes termetűek lehettek, az egyetlen kivételt a 9. sírból előkerült nő jelenti, aki a többiekhez képest relatíve magas volt. Traumák, patológiás elváltozások, életmódjelzők A (sajnos erősen hiányos, és ezért e szempontokból kevésbé informatív) csontvázakon nem találtam törések, illetve súlyosabb gyógyult vagy halálosnak bizonyult harci jellegű sérülések nyomát. Az ide temetett emberek feltehetően békés körülmények között élhették a mindennapjaikat. Egyedül a 22. sírban nyugvó férfi bal falcsontján figyeltem meg egy apró, mintegy fél ujjbegynyi átmérőjű, alig egy milliméter mélységű benyomódást, amely talán egy régi fejsérülés mementója lehet. Kettő esetben (5. sír és 27. sír) bukkantam a csontos orrüreg környékén gyulladás nyomaira. Bár ezt semmilyen más csonttani tünet nem kísérte, de a gyulladás lokalizációja miatt nem zárható ki a leprás fertőzés eshetősége. A 33. sírban fekvő idős nő homlokcsontjának belső felén kezdődő (legenyhébb fokozatú) hypemtosisfrontalis interna (HFl) nyoma volt látható. Ez az elváltozás a történeti népességek körében sem volt ismeretlen, a hazai anyagból is több esetben kimutatták.29 Leggyakrabban (de nem kizárólagosan) menopauza utáni nőkben jelentkezik, és a koponyacsont megvastagodásával jár együtt. Alapjában véve tünet- és ártalommentes, ám súlyosabb, előrehaladottabb formáiban többek között krónikus fejfájásokat vagy szédülést okozhat. Feltűnő volt a viszneki eltemetettek fogazatának kitűnő állapota. Fogágyi ciszta vagy tályog nyomát egyetlen esetben sem találtam az állcsonton, mint ahogy a fogszuvasodás is elkerülte őket. Ugyanakkor fogzománc hypoplasiat több egyénnél is megfigyeltem a vizsgálható frontfogakon. Ez a fogzománc-képződési rendellenesség a gyermekkori tartós és komoly lázzal járó betegségek eshetősége mellett akár arra is utalhat, hogy a népességnek esetleg szerényebb körülmények között kellett élnie, s nem mindigjutottakhozzá a gyermekek az ideális fejlődésükhöz szükséges tápanyagokhoz és vitaminokhoz. A bregmatájon „meglapult" koponyákról A 23 vizsgált egyénből ötnél találtam egy sajátos variációt az agykoponya alakjában (8., 9., 18., 23. és 34. sír). Valamennyi esetben a koponya közvetlenül a koronavarrat elé és/vagy mögé eső területén jelentkezett egy igen enyhe mértékű, de mégis érzékelhető lapultság. Több Kárpát-medencei avar kori szériában30 is megfigyeltek olyan koponya-deformációkat, amelyek a klasszikus típusú (hun-germán kori) torzítással ellentétben csupán enyhe fokozatúak voltak. Ezek elsősorban a koponyatető táját (a bregma környékét) és a nyakszirt felsőbb szakaszát érintették. Szegvár-Oromdűlő kora avar kori temetőjéből például több 29 így például Hajdú és mások 2009. 30 Marcsik Antónia (Szegedi Tudományegyetem, Embertani Tanszék) szóbeli közlése alapján kifejezetten azokban a szériákban, ahol a mongolid és europo-mongolid embertani típusok gyakorinak bizonyultak. 203
