H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Bakó Zsuzsanna: Emlékeim édesapámról
3. kép Portréfotó egyetemistaként, 1940 4. kép Katonaság kötelékében, Nagyvárad, 1942 ■illflll SRI ! osztaghoz került és velük jutott ki nyugatra, Németországba, ahol amerikai hadifogságba került. Itt ismerkedett meg egy Mitterteich nevű faluban Édesanyámmal, aki családjával együtt erdélyi menekültként tartózkodott ott. 1945. június 23-án összeházasodtak, és én 1946 áprilisában születtem egy Sünching nevű falucska kórházában. Édesapám már születésem előtt elhatározta, hogy hazajönnek, de Édesanyám és én is súlyos fertőzést kaptunk a kórházban - kevés híján mindketten meghaltunk így az utazást bizonytalan időre el kellett halasztani. Közben, még Németországban, érdekes ajánlatot kapott az amerikai hadsereg kapitánytól, Red- mentől, aki civilben olajkutató mérnök volt, és aki Dél-Amerikába készült az olajfúrásokhoz. Mivel tudta, hogy Édesapámnak földrajz szakos diplomája is volt, és jól beszél angolul, hívta, hogy menjen vele. Elmondása szerint nagyon rövid ideig gondolkodott csupán. Az ajánlatot nem fogadta el a néprajz szakma iránti elkötelezettsége miatt, hiszen még egyetemista korában részt vett néprajzi gyűjtő utakon és publikációja is megjelent az ipolyvarbói és őrhalmi gyűjtésekről - egyszóval ő ezt akarta folytatni. A „mi lett volna ha” beszélgetéseinken így utólag - ismerve hazai pályafutását - neki és nekünk is (Édesanyámmal) az volt a véleményünk, hogy ez volt a helyes döntés. Hazatérés, pesti évek - 1947-1950 Amint egy kicsit jobban lettünk, ő már kereste a hazautazási lehetőségeket, nézett vöröskeresztes vonatokat, de az nem sikerült, viszont 47 tavaszán egy kincstári lovakat szállító szerelvényt talált, ami Magyarországra ment, így ezzel jöttünk haza 1947 májusának végén. Pár hónapot Egerben töltöttünk, de még annak az évnek a végén Budapestre költöztünk az álláslehetőségek miatt. Ezek azonban nem voltak túl biztatóak. Annak ellenére, hogy kapott ígéreteket, mégis legalább egy évig alkalmi munkáiból éltünk, mivel a „nyugatosok” bélyegnek számító jelző miatt csak igen nehe156
