H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Bodó Sándor: Gondolatok a száz éve született Bakó Ferenc életét bemutató kiállításon
Bodó Sándor GONDOLATOK A SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAKÓ FERENC ÉLETÉT BEMUTATÓ KIÁLLÍTÁSON A sors útjai kifürkészhetetlenek ... 1966 tavaszán volt egyszer egy néprajztudományi konferencia Szekszárdon, ahol az egyik fontos téma az Új Magyarság Néprajza kötetsorozata előkészítése, elkészítésének megszervezése volt. Trabant-kalandos úton Szolnokról - ahol múzeumi gyakorlatomat töltöttem - harmadmagammal oda igyekeztünk. A konferencia egyik szünetében többekkel beszélgetve megszólított egy elegánsan öltözött Úr. Érdeklődött, honnan jöttem, hol tanultam, milyen céljaim vannak. Rövid informálódás után odavezetett a miskolci múzeum igazgatójához, s közölte vele, hogy ha van státusod, vedd fel ezt a fiatal embert. Ez a snájdig Úr Bakó Ferenc volt, akinek köszönhettem segédmuzeológusi pályám elindulását. Aztán telt az idő, s 1979-ben utóda lehettem az egri vár és a Heves megyei múzeumok igazgatói székében. Sokat köszönhetek és köszönök tehát a fiatalon számomra bizalmat szavazó Bakó Direktor Úrnak. Amikor utóda lehettem az egri vár fogadó épületében, szellemi öröksége vállalásának jegyében munkaszobájának kialakításán semmit sem változtattam. A Bakó-család kiköltözött a várból, s a korábbi emeleti lakás egy részébe a múzeumi gazdasági hivatal költözött. Ott alakítottuk ki az igazgatói irodát is, Bakó Ferenc-féle berendezésének változatlan megtartásával. Az irodának gyakran volt vendége, ahol a palóc kutatás befejezésének, a kötetek kiadásának ügyéről, s persze további terveiről, s azok anyagi támogatási lehetőségeiről volt alkalmunk baráti eszmecserét folytatni. A most nyíló tárlat neki állít emléket. Bemutatja azokat a szakterületeket, ahol az ambiciózus tudós kutató-igazgató széleskörű tevékenységével eredményeket ért el. Mindenekelőtt felrajzolja a tárlat a múzeumszervezői tevékenységét (Sárospatakon, Egerben és Heves megyében, ahol különösen szép számú tájházat hozott létre), a kézművesség és a háziípar múltjának kutatását. Különösen eredményes volt a népszokások, a népi építészet, Eger múltjának, a kanadai magyarok életének dokumentálójaként, kutatójaként. Én mégis hadd emeljem ki azt a feladatvállalását, amelynek során hihetetlen szívóssággal, energiával szervezte a Kárpát-medence egyik meghatározó népcsoportja, a palócság kulturális hagyatékának megörökítését. A munka elindításának idejét lassan már homály fedi, de az bizonyos, hogy az 1968-as egri palóc tanácskozás esszenciáját „Módszerek és feladatok” címmel Bakó Ferenc adta ki. O maga olyan témakörök előtanulmányszerű megírására vállalkozott, mint az etnikai alcsoportok kutatásának kérdései (1980/81), a kontinuitás és migráció szerepe a palóc centrum kialakulásában (1982/83), a palóc lakodalom (akadémiai doktori értekezése, 1987), a palóc néprajzi csoport történelmi előzményeiről (a Forrásban 1992-ben), és így tovább. Végül a kitartó szervező munkát siker koronázta, s 1989 és 1991 között megszületett a négykötetes monográfia „Palócok” címmel. A majd háromezer oldalas tanulmánygyűjteményt 33 szerző jegyezte. Bakó Ferenc nem csupán motorja, szervezője, szerkesztője volt a vállalkozásnak, hanem hét tanulmány szerzőjeként hatalmas tudásanyagot tett közzé a legnagyobb magyarországi néprajzi csoport anyagi és szellemi kultúrájáról. A palóckutatás eredményeit méltató 1991-es budapesti kon9
