H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Romsics Ignác: Közép- és/vagy Kelet-Európa? Egy definíciós vita, és ami mögötte van
közvetlenül a háború után mindenekelőtt J. Macurek finomította és fejlesztette tovább koncepcióját. A közelmúlt fejleményei, így például a Jugoszlávia felbomlását kísérő harcok és az iszlám véres aktivitása azonban mintha igazolnák szempontjait. Az amerikai politológia nemrég elhunyt nagy öregjének, Sámuel P. Huntingtonnak a civilizációs elméletében lényegében a kontinens vallási-kulturális törésvonal menti kettéosztásának bidlói koncepciója fogalmazódott újra. A nyugati kultúra keleti határvonala Huntington szerint északon Finnország és a balti államok keleti határai mentén húzódik, a görög-katolikus (unitus) és az ortodox vallás találkozása mentén kettészeli Belaruszt és Ukrajnát, majd innen nyugat felé fordulva az egykori Osztrák-Magyar Monarchia keleti és déli határait követi.11 A koraújkori állam- és nemzetfejlődés gazdasági, politikai és kulturális jellegzetességeiből kiindulva, és azokat modellálva hasonló következtetésre jutott a modern társadalomtudományi gondolkodás másik iskolateremtő egyénisége, az 1979-ben elhunyt norvég Stein Rokkan is. A nyugatias Európa keleti határa - fejtette ki többször is - nagyjából a Tallin-Dubrovnik vonallal azonos, azaz „kontinentális tampon-államokként”, illetve keleti perifériaként ugyan, de mégis Nyugat-Európához kell sorolni a balti államokat, a történeti, tehát a felosztása előtti Lengyelországot, Bohémiát és a történeti Magyarországot Horvátországgal és Erdéllyel együtt.12. Az Európa egységével és régióival foglalkozó II. világháború utáni munkák közül kiemelkedik Oscar Halecki 1950-es, már amerikai emigrációban írt és publikált tipológiája. A lengyel történész ebben fenntartotta, sőt a II. világháború utáni szovjet terjeszkedés miatt a korábbinál is erősebb érzelmi töltettel hangoztatta régi tézisét, mely szerint a cári Oroszország lényegét tekintve nem európai, hanem „eurázsiai” hatalom, s ezért Európa határai a mindenkori Orosz Birodalom, illetve a Szovjetunió nyugati határáig terjednek. A kontinens maradék nyugati felét viszont nem két vagy három, hanem négy történetileg és politikailag releváns régióra osztotta: Nyugat-Európára, Nyugat-Közép-Európára, Kelet-Közép-Európára és Kelet-Európára. Nyugat-Európával nagyjából a Rajnától nyugatra, délre és északra fekvő területeket azonosította, beleértve Olaszországot és Skandináviát is, Kelet-Európával viszont - szakítva korábbi felfogásával - csupán a Lengyel-Litván Államszövetség keleti és dél-keleti peremvidékeit, azaz az ortodox és görög katolikus fehéroroszok és ukránok lakta területeket - feltéve és remélve, hogy Ukrajna és Belarusz nem maradnak örökre eurázsiai ellenőrzés alatt, hanem idővel képesek lesznek kiszakadni a szovjet birodalomból. E két pólus közé, s korábbi koncepciójához képest ez is nagy változás, helyezte el Közép-Európát, amelyet további két részre osztott. Nyugat-Közép-Európát a német nyelvterülettel azonosította, s az ettől keletre, de a fehérorosz-ukrán nyelvhatártól nyugatra eső részeket Kelet- Közép-Európának nevezte. Kelet-Közép-Európa ily módon magába foglalta a Baltikumot, Lengyelországot, a cseh és szlovák területeket, a Kárpát-medencét és a Balkánt.13 Halecki tipológiája nemcsak a szovjet blokk országaiban, hanem sokáig a nyugati világban sem örvendett túlzott népszerűségnek. A régióból menekült emigráns politikusok körében ugyan előszeretettel használták, sőt az akadémiai világ néhány prominens képviselője, például a University of Washington (Seattle) és a New York-i Columbia University neves történészprofesszorai, Peter F. Sugar és Joseph Rothschild is elfogadták és alkalmazták,14 ám 11 Huntington 1998.252-274. 12 Rokkan 1975.562-600. 13 Halecki 1962.125-140. 14 A Peter F. Sugar és Donald W Treadgold által szerkesztett, s az Egyesült Államokban az 1970-es évektől elterjedt 55
