H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Romsics Ignác: Közép- és/vagy Kelet-Európa? Egy definíciós vita, és ami mögötte van
a súlypontja minden német gondolkodó szerint a német területekre esett. A régió határai persze a felosztástól, illetve a mögötte álló politikai víziótól függően változtak. Lorenz von Stein 1856-os Mittdeuropáya. például északon a skandináv térséget, délen pedig az olasz-török világot is magába foglalta, míg a középső része a német területekből és a Habsburg Monarchiából állt. Friedrich Neumann 1915-ös, nagyhatású elgondolásában ugyancsak a Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia alkotta Közép-Európa magterületét, amelyhez a későbbiekben csatlakozhattak volna a skandináv és a Benelux-államok, Svájc, valamint a balkáni országok, beleértve Görög- és Törökországot is.4 Az I. világháború utáni állami és területi átrendeződés, amely alapjaiban rajzolta újra a térség politikai térképét, újabb impulzusokat adott a terminológiai és az ezek mögött meghúzódó identifikációs vitáknak. Ezek egyik kulcsszereplője Oscar Halecki, a varsói egyetem fiatal történészprofesszora volt, aki az 1923-as brüsszeli történész világkongresszuson elhangzott előadásában azt hangsúlyozta, hogy az orosz szlavofilek Keletet és Nyugatot szembeállító dichotóm megközelítése, amelyet a nyugati történészek közül is többen átvettek, félrevezető leegyszerűsítés, amely tagadja, illetve jelentéktelennek mutatja az oroszok és a tőlük nyugatra élő szláv népek közötti mély kulturális különbségeket. Oroszország, amelynek fejlődését a hosszú mongol uralom más pályára terelte - jelentette ki Halecki -, nem része Európának, illetve a vele azonosított nyugati kultúrának. Elválaszthatatlanul része viszont Lengyelország, amely minden tekintetben és még az orosz uralom alatt is nyugati mintákat követett, sőt része az a baltiak, beloruszok és ukránok által lakott határövezet is, amely valamikor a kijevi Oroszországhoz, később pedig a Lengyel-Litván Államszövetséghez tartozott. A tulajdonképpeni Kelet-Európát - érvelt a lengyel történész - ezek a Kárpát-medencétől északra fekvő, nem orosz területek alkotják.5 Halecki koncepciójával az 1933-as varsói történészkongresszuson Jaroslav Bidlo, a prágai Károly Egyetem professzora fordult szembe. A szláv egységgel kapcsolatos korábbi nézeteit elvetve Bidlo a nyugati kereszténység és a bizánci ortodoxia találkozása mentén osztotta ketté Európát. A lengyelek, a csehek és a szlovákok, a horvátok és a szlovének, valamint a nem szláv népek közül a baltiak és a magyarok ily módon Nyugat, a beloruszok, az ukránok, a szerbek, bolgárok, macedónok, s a nem szláv népek közül a görögök és a románok pedig az oroszok által dominált Kelet peremnépeit alkotják.6 A varsói történészkongresszuson és a későbbiekben Bidlo téziseit sokan vitatták. A lehetséges ellenérvek felsorakoztatásában különösen két lengyel történész, a már említett Halecki és Marceli Handelsman járt élen. Az utóbbi szempontjai közül különösen Kelet és Nyugat fogalmainak történelmi korszakok szerinti relativizálása bizonyult gyümölcsözőnek. Avita későbbi fázisainak szempontjából ez paradigmatikus jelentőségre tett szert. Handelsman másik fontos megállapítása viszont, mely szerint Kelet-Európának mint egésznek a „kikristályosodási pontja”, illetve „integráló eleme” nem Bizánc és/vagy Moszkva, hanem Lengyelország volt, csak abban az esetben fogadható el, ha Kelet-Európát a Kárpátoktól északra fekvő térséggel azonosítjuk. Handelsman és Halecki eredetileg ezt így is gondolták. A későbbiekben azonban egyre inkább belátták, hogy valamilyen módon a Kárpát-, illetve Duna-medencét és a 4 Naumann 2015. Vö. Romsics 1997.20-24. 5 Halecki 1924.73-94. 6 Bidlo 1934.11-73. 53
