H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)

H. Szilasi ÁGOTA: Egri zsinagógák

7.a-b-c-d kép Az elhagyatott ortodox templom belső tere, 1986 (fotó: Molnár István Géza) vában folynak.,ri91881 -es megérkezéséről a lap bővebben tudósít: Márczius 30-án fogadta nagy pompával a helybeli izr. őrt. hitközség a várva várt Schreiber Sim. Pozsonyból jött rabbiját. A nevezett rabbi országszerte ismert egyházi kapacitás, kinek megérkezésére közel 300-ra menő idegen izraelita jött városunkba; közöttük Reich Ignácz Bpestről, a putnoki, verpeléti és erdőtelki rabbik. A vonat megérkeztekor 54fogatot számláltunk, kik az ortodox templom felé hajtattak, hol nagy nép­tömeg várakozott. A templom bejáratánál felállítva volt a menyezet, hol a község tekintélyesebb része a Tórákkal bevárták az ünnepelt rabbit, kit Wechsler és Kaffüdvözlő beszédekkel fogadtak. Ez után a templom előcsarnokában a miskolczi kántor énekkarával üdvözölte a nagy rabbit, ki a zsúfolásig telt templom szószékére állván, egy talpraesett alkalmi szónoklattal lepte meg az egybegyűlteket. Be­szédében buzdító híveit, hogy a magyar államhoz, s ennek királyához, ki a magyarországi zsidókat pártfogolja, híven ragaszkodjanak és igyekezzenek tovább is a királynak s a magyar államnak vala­mint Eger városnak hasznos polgáraivá lenni. — Esti IV2 órakor pedig a „Dobó" két nagy termében összegyülekeztek 260-an közös vacsorára, melyben az új rabbi és a község érd. elnöke Schwarcz 29 29 Eger 1880. XIX. év£ 52. szám /december 23.414. 537

Next

/
Thumbnails
Contents