H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Berecz Anita: Az egri képviselőtestület társadalmi összetétele a dualizmus korában
a létszámuk, a kezdeti 7-8 főről számuk drasztikusan lecsökkent, részvételük szinte jelentéktelenné vált a századfordulóra. A vendéglősök többsége zsidó volt, akik szinte minden alkalommal adójuk alapján kerültek be a testületbe (Berger Henrik, Steiner Móric, Mózer Antal id.). Jövedelmező tevékenységükre utal az is, hogy nagy eséllyel hosszú távon meg is őrizték a pozíciójukat. Ebbe a körbe tartozó kocsmárosokról ugyanez már nem mondható el, hiszen egyrészt 1-2 évet leszámítva csupán póttagként szerepeltek, másrészt ők a kocs- máros tevékenységet csak mellékfoglalkozásként űzték. Strausz Károly csupán 1875-ben került adófizetés révén a képviselőtestületbe, azt követő években ugyan még póttagként szerepelt a jegyzéken, a testület soraiból azonban már kicsúszott. Miticzky János id. szűrszabómesterként folytatta a kocsmáros foglalkozást, azonban jövedelme még így is csupán 1872-ben tette lehetővé, hogy virilisként szerepeljen, választottként azonban többször bejutott a testületbe. A kereskedők meglehetősen vegyes csoportot alkottak és csak töredék részük szerepelt három vagy négy alkalommal a testületben virilisként. Ez utalhat arra is, hogy foglalkozásukból adódóan kevés szállal kötődtek a városhoz, vagy elköltöztek, és más településen adóztak vagyonuk után. Leginkább a szeszgyár és a pálinkafőző/mérő ágazatban szerepeltek legtöbbször (Preszler Sámuel), mellettük a gőzmalom tulajdonos Schvarcz Herman, a szappan gyáros Mélay Dániel, vaskereskedő Gröber Ferenc ifj., Steinhäuser István és Ringelhann Imre nagykereskedők tudták tartósan megőrizni a pozíciójukat. Ebben a csoportban voltak jelen legnagyobb számban - az orvosok mellett - az izraelita felekezetiek, hisz az 1867-es emancipációs törvény lehetővé tette, hogy az 1869-es és 1872-es képviselő választások után már a helyi politizálásban is részt vegyenek. A gazdasági tevékenységük mellett színre léptek a városi politikában is, jelentős társadalmi súlyt azonban nem képviseltek, hiszen a választás útján bekerült kereskedők száma elenyésző volt. (Kivételként említhetjük, az egri születésű, pálinkafőző Neumann Mártont, aki még 1872-ben a választások alkalmával került be a testületbe, azt követően virilisként szerepelt. A megválasztásában bizonyára szerepet játszottak a helyi gyökerei, elfogadottsága.) A takarékpénztárak hivatalnokai kizárólag vagyonuk után jelentek meg, a választáshoz szükséges presztízsre és elismertségre nem tettek szert. Arányuk kezdetben elenyésző, az 1870-es évektől azonban folyamatosan emelkedett (2 főről 5-re), majd a századfordulóra ismét visszaesett. Az ideiglenesen megszerzett pozícióikat tehát nem tudták hosszútávon fenntartani. Végh Jenőt házasságkötésének évében (1883-ban) birtokosként regisztrálták, de később már takarékpénztári tisztviselőként jelent meg. A (valószínűleg) földje után viszonylag fiatalon (34 éves) megszerzett legnagyobb adózó pozícióját nem tudta állandósítani, csupán kétszer szerepelt a listákon. A választott képviselők között kétségtelen növekedést tapasztalunk az ügyvédek esetében, azonban ez leginkább a kereskedők és a földművesek jelenlétét csökkentette drasztikusan. Míg a választottak között az iparosok mellett a földművesek jelenléte volt domináns, és arányuk fokozatosan növekedett, 14%-ról 18%-ra, addig az 1890-es évektől, párhuzamosan az egyházi személyek és ügyvédek megjelenésével, létszámuk szinte jelentéktelenné vált. Említésre méltó az egyéb kategóriába sorolt házbirtokosok - mint foglalkozás - és magánzók megnövekedett képviselete az 1890-es években a virilisek között. A városi elitként értelmezett csoporton belüli foglalkozási arányok igazából csak akkor kapnának értelmet, ha a városi társadalom egészével kerülnének összehasonlításra, azon484
