H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Kemecsi Lajos: Hungarikum, közösség, identitás
ben egyre erőtelj esebben artikulálódó kritikai szemlélet képviselői elmosódott körvonalaik, illetve bizonytalan határaik miatt - esetenként csak korlátozottan alkalmazható eszköznek tekintették az átalakuló társadalmi világ megismeréséhez.23 A kutatók olyan új módszerek iránt érdeklődtek, amelyek segítségével a társadalmi viszonyok és kapcsolatok komplexitása fogalmilag is tisztán értelmezhetővé lesz. A hagyományos zárt kulturális rendszer alkalmazhatóságának átértékelése és a kultúra folyamatszerűségének hangsúlyozása ezen változás leginkább rögzíthető jellemzője. Ennek az utóbbi évtizedben lezajlott ismeretelméleti fordulatnak közvetlen következménye a kultúra, kulturális örökség - tradicionális fogalma helyett egyre többször felbukkanó diskurzus - terminus technicusa. Ezzel szorosan összefügg, hogy a kultúra-kutatásban felerősödött a társadalmi praxis hatása. Ennek megkerülhetetlen eleme a cselekvés kategóriájának előtérbe kerülése. A szellemi kulturális örökséggel kapcsolatos tudományos tevékenység - összhangban a fentiekben jelzett identitásépítő for- mációs folyamatokkal - a kulturális formák, jelentésrendszerek esetenként közvetlenül kitapintható társadalmi hatásait is generálja.24 A kulturális örökség szférája hitelesen úgy ragadható meg, ha a közvetlen cselekvést érvényes kulturális praxisként értékeljük. A kulturális örökséggel kapcsolatos, egyre kiterjedtebb és koordináltabb magyarországi tevékenység színvonalának megőrzése érdekében tisztában kell azzal lennünk: az európai társadalomtudományi hagyományhoz igazodva, az egyes embertől a családon, a rokonságon, a faluközösségeken át, az egyre nagyobb méretű közösségeknek és a területi, politikai egységeknek egészen az emberiségig, az általános etnológiáig ívelő sorozatában fontos hely illeti meg a nyelvi, nemzeti közösségek vizsgálati szintjét.25 Az etnikai azonosságtudat azonban csupán egy, a különféle identitások közül. Nem azonosítható közvetlenül a nemzeti identitással, hiszen az etnikumok egy része soha nem vált nemzetté. A lokális, a kiterjedtebb regionális, az elevenen élő felekezeti, és az erőteljes szociális identitás egyaránt része az egyének, családok, és a tágabb közösségek önmeghatározásának.26 Maga a népi kultúra is változatos jellegzetességeket és tagozódást mutat. Az életképes etnikus népcsoportnak nyilvánvaló szüksége van nemzeti néphagyományra. A nemzeti identitással kapcsolatos gondolkodás és a téma jelentősége, aktualitása szempontjából jelzem, hogy a köszöntő írás fogalmazásakor folyamatban volt az Alaptörvény 7. módosításának parlamenti tárgyalása. Az ország nemzeti, alkotmányos identitását védelmező alaptörvény-módosításról tárgyalt a kormány és a parlament.27 A néprajz a közvélekedés alapján elsőrendűen identitástudomány, melynek ma is megkerülhetetlen feladata a különböző közösségek kulturális örökségéhez való ragaszkodásának a széleskörű és mélyreható értelmező vizsgálata.28 A néphagyománynak egyedülállóan fontos szerepe van a nemzeti kultúra, a nemzeti önazonosság fönnmaradásában.29 Ezzel összhangban a néprajzzal kapcsolatban működő intézményeknek, szervezeteknek ennek a felelősségnek a tudatában kell működniük. A hungarikum mozgalom intézményesülő te23 VB. Niedermüller 2002.20-22. 24 Külön figyelmet igénylő témaként hívom föl a figyelmet a hungarikum mozgalomhoz kapcsolódóan a néphagyományoknak az Interneten való megjelenésére. Ezen kérdésről lásd Vajda 2016. 25 PalAdi-KovAcs 2005.5. 26 Uo. 2005.18. 27 http://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/nemzeti-alkotmanyos-identitasunkat-vedi-majd-az- alaptorveny-modositas (utolsó letöltés: 2016. október 28.) 28 VB. Barna 2011.13-14. 29 Paládi-Kovács 2016.19. 47
