H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Császi Irén: Mesés színpadképek - A Schreiber-féle papírszínház
halt meg. Művészi vénával megáldott lány volt, aki a Szent Domonkos-rendi nővérek, majd a Szent Orsolya-rendi apácák iskolájába járt, ahol nagyon korán felismerték versmondó- és szónoki tehetségét, sokszor szerepeltették, zongorázott, verset mondott, színészkedett, festett. Az édesapja a kassai Katolikus Legényegylet vezetője volt, eredetileg katonatiszt. Tarczal Mária a művészet és a színház bűvkörében élt. Az első világháború idején a hadiárvák javára szervezett előadásokban lépett fel, majd 1917-től a kassai Katolikus Legény- egylet által működtetett nagysikerű színjátszó kör szereplője volt. (1 -2. kép) A családtörténet szerint Tárcái Mária férjhez ment, 1934-ben leánya, 1941-ben fia 2. kép A kassai Katolikus Legényegylet Színjátszó Köre, 1929 Tarczal Mária az álló sor bal oldalán, a harmadik helyen áll született. A családegyesítési program keretében az 1950-es években átköltöztek Magyar- országra, Szilvásváradra. Hozhattak magukkal saját tárgyakat, bútorokat, s így került a papírszínház - viszonylag sértetlenül - új otthonukba. Később, 1977-ben Egerbe költözött a család, ahová a ládában tárolt papírszínházat is elhozták.3 Jakob Ferdinand Schreiber (1809-1867) volt az alapítója a papírszínházat megjelentető gyermekkönyvkiadónak, Esslingenben. Kezdetben művészi, majd vallási képeket nyomtatott, 1833-tól tankönyvekhez, majd 1840-től gyermekkönyvekhez készített színes illusztrációkat. A többdimenziós, művészi színvonalú mesekönyvek népszerűvé tették a kiadót. A tulaj donos halálát követően fiai, Ferdinánd és Max vették át a gyermekkönyvkiadó irányítását. A térbeli mesekönyvek és papírmodellek mellett nagy sikert jelentett számukra az 1878-tól megjelent Schreiber Gyermekszínház. A papírszínházak elterjedéséhez igen nagymértékben hozzájárult a tömeges reprodukálást lehetővé tevő kőnyomat, a litográfia, majd színes változatának, a kromolitográfiának a feltalálása. A Schreiber színház litográfiái módszerrel nyomtatott, számsorozattal ellátott lapokból, dekorációból, figurákból és a szövegkönyvekből állt. A papírszínház készítésekor egy-egy szín díszleteit, kulisszáit, kellékeit és figuráit jó minőségű 3 Köszönet Schmotzer Andrásnak és Schmotzer Angélának, hogy megosztották velem családtörténeti visszaemlékezéseiket.