H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
H. Szilasi ÁGOTA: Múzeum, mint menedék. Noszvaj község egykori középkori temploma festett kazettás famennyezete és a műemlékvédelem
Juditot, aki Hanvay halála után Bossányi Miklóshoz ment feleségül. Az 1680-as években egy gazdag egri török borkereskedő is bírta a falut, aki Eger visszavétele után kikeresztelkedett és felvette a Noszvay Ferenc nevet.76 O sem a hittérítéssel, hanem az adózással volt elfoglalva elsősorban, így a keresztények megtarthatták hitüket egészen addig, amíg 1687. december 17-én az egri várat fel nem adta a kiéheztetett török seres. 14. kép A noszvaji kazettás famennyezet a Dobó István Vármúzeum történeti kiállításában (fotó: Lónyainé Nagy Éva, 2012) A környező településeken, köztük Noszvajon is új élet kezdődhetett. Ekkor a templom nem volt túl jó állapotban, de a református egyházközösség közös erővel, illetve Bossányi Miklós, majd az 1700-as évek elejétől lánya, Bossányi Krisztina és férje, Szemere György a falu birtokosaiként77 komoly részt vállaltak a templom helyrehozatalában. A templomot eredetileg természetesen a katolikusok építették, ám az 1769-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 1681 -ben már a reformátusok kezében volt.78 A falusi templomok építészeti szempontból egyszerű megoldású deszkamennyezeteinek nem kizárólag csak a díszítést szolgáló, de dekoratív kifestése - a református hit puritán képigényének megfelelően - olyan szokás volt, mely hazánknak úgyszólván minden vidékére kiterjedt. A kazettás mennyezetek alkalmazása már a 15. század végétől rendszeresnek mondható nem csak a templomokban, hanem a világi épületek esetében is, de fénykorát a 17-18. században élte. A noszvaji templom lefedésénél a korízlés irányította megoldás mellett egy praktikus okot is figyelembe kell vennünk. Mint sok, a török hódoltság idején megrongálódott templom esetében, a noszvaji templom gótikus kiképzésű boltozata is, valószínűleg a tetőszerkezet pusztulása után, beszakadt. Eredeti visszaépítése szaktudás híján nehéz, de költséges feladat lett volna, melynek kiváltására itt is a gyakori, síkfödémes, deszkatáblás lefedést alkalmazták.79 76 HMM III. 1978.468. 77 HMM III. 1978.468. 78 Kovács 1965.147. - EÉL Canonica Visitatio. Liber 3418.116. lap 79 Kovács 196S. 145-164. 243