H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
H. Szilasi ÁGOTA: Múzeum, mint menedék. Noszvaj község egykori középkori temploma festett kazettás famennyezete és a műemlékvédelem
esztétizálódásának s egyben nacionalizálódásának18 problémáját és serkentő folyamatainak összetettségét és szerteágazásait most kifejteni nem lehetséges. Tárgyunk szempontjából azonban fontos a múzeumi közeg, mint a tárgyak múlandóságával szembehelyezkedő, azok autentikusságát megőrző, s a társadalom emlékezetét mintegy generáló helyszín, s az időben távoli tárgyi és szellemi értékekhez kapcsolódóan a múzeumnak, mint állami intézménynek a hozzájuk fűződő viszonya. Ez a gyűjtési, őrzési, interpretálási funkció fontos még akkor is, ha mindezt a feladatát csak úgy képes ellátni, hogy a védendő értékeket eredeti kulturális közegükből kiszakítva, elidegenítve teszi. A népművészet motívumkincsének nemzeti szférába való emelése, a keletkezésével kapcsolatos kulturantropológiai elképzelések kifejtése így azonban a magaskultúrában, a tudományban, távol az eredetüktől zajlott le. E gondolkodásnak egyféle alapját képezte - a Gottfried Semper19 és Owen Jones és nagyszámú követőik által képviselt -, az emberi civilizáció lenyomataként és egyfajta ősnyelvként a nemzetek egyediségét, karakterét magába foglaló ornamens-elmélet, az emberi civilizáció és a művészetek párhuzamosságára hivatkozó összehasonlító ornamentika tana. Ezzel együtt megindult a motívumok gyűjtése (gyakran maguktól a tárgyaktól elszakítottan egyfajta motívumgyűjtés - motívumkincs rekonstruálás, konstruálás divatja), mely motívumkincs formai sajátosságaiból - úgy vélték - kiolvasható a nemzeti jelleg, a „népiélek". Hampel Józsefrégész szerint: „a hazai műtörténetnek alig van fontosabb problémája, mint a hazánkban hajdan dívott ornamentális ízlésnek megállapítása”, hiszen akkoriban az ornamentika olyan médiumnak tűnt, amelynek tanulmányozása a régészet, a művészettörténet, az etnográfia, a történeti földrajz, a pszichológia, a művészeti nevelés, az esztétika és még számos diszciplína területén eredményekkel kecsegtetett20 - mint olyan jelhalmaz, mely felismerhetősége révén a kultúrák kezdete óta biztosította egy közösséghez való tartozás lehetőségét. Említést érdemel a Schulcz Ferenc, Römer Flóris, Xantus János, majd a szociálisan érzékeny és az angol preraffaelita tárgykultúrához (Arts and Crafts) kötődő gödöllői művészek, illetve Réthy László, Huszka József Szendrei János, Herman Ottó vagy Orbán Balázs, Kós Károly, Malonyai Dezső, Koronghi Lippich Elek... kutatásai által képviselt azon közelítésmód, mely már a 19. század végén, 20. század elején ezekben nem csupán kuriozitást, hanem az ember szellemiségének megnyilvánulásaként olyan ősi, évezredes alapformákat megőrző emlékeket látott,21 melyek óvása, gondozása, éltetése a modem kor kötelessége - hiszen az emberi kultúra jelentől való elválaszthatatlanságáról beszélnek.22 Felvillantható a kérdés - aminek kifejtése nem fér bele a gondolatmenetbe -, hogy mennyire látták a század- fordulón az omamenssel foglalkozók, az ornamens bűvöletében élők, hogy a geometrikus vagy organikus/stilizált növényi motívumok valaha meglévő jeltartalma, szimbolikus ereje, a társadalmat összetartó kohéziós készsége a kulturális környezet megváltozásával miként üresedett ki, miként gyengült meg? Valós tudással rendelkeztek-e róluk, vagy éppen hordozó tárgyaikról, amikor a felület dekorálása, díszítése, szépítgetése szintjét ragadták meg csupán velük kapcsolatban, egyfajta művészi, vagy reprezentációs kellékként használva őket? Konkrétan: feltehető a kérdés, mit értettek meg a festett kazettás vagy pontosabban a táblás 18 Sinkó2012. 248. 19 Semper tézise szerint az ornamentika az emberiség ősi állapotában keletkezett, az anyag és technika kölcsönhatásából. 20 Sinkó 2012.248. 21 Bellák 1986.21-26. 22 Borgó 2006.135. 225
