H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Császi Irén: Bakszeker, járom, talyiga. Szán- és szekérformák a Dobó István Vármúzeum JátéKgyűjteményében
mogyoró és csigolyafüz ágából már a hét-tíz év közötti gyermek is el tudja készíteni.17 Elnevezése változatos, bakszeker, bakszekér néven északi, palóc területen ismeretes, bakcsacsa, bakcsicsa a neve Zalában (Göcsej, Hetés), bakinak, bakiszekemek mondják a Zempléni-hegység lakói. A csíki, háromszéki székelyek bakszán, bakszánka, a Brassó vidéki csángók berszán néven ismerik.18 Az Új Magyar Tájszótárba a bakiszekér tájszó a Zempléni-hegyvidék területéről egy 1959-es tanulmány alapján került be,19 gyermekjáték, ágakból készített kocsiféle megnevezéssel. Ugyanitt másik változata a bakszeker, 1923-as hugyagi nyelvjárásból vették fel,20 de ismert Óbástról,21 a mai Szlovákiához tartozó Medvesalji községből is. A győrvári nyelvjárás gyűjtésből ismert a mondás, miszerint „Átesett, mint János a bakszekéren''. Zilah vidékén a bakszekér emberi erővel húzott kétkerekű taliga. Használata a felnőttek és gyerekek körében is ismert volt területünkön. Felső vízszintes ágain a gyerekek szénát szállítottak, maguk után húzva, arrébb vitték, kazalba rakták. Mátraballán a felső vízszintes ágakra vesszőfonatot készítettek 10 cm-es magasságban, így a vessző által határolt belső mélyedésből a fucsomó már nem esett ki, bátrabban húzogatták. A kisfiúk madzaggal felhámozták egymást, és a bakszekeret maguk után kötve a földön húzogatták. Mátraballán az asszonyok is használták, mikor kicsi gyermeküket vitték a mezőre, a baksze- kerre kötözték a gyermek mezei fekhelyének eszközeit.22 23 Nyikómentén a fiúk maguk után kötve használták: „A vele való játszás úgy történik, hogy egy vagy két fiú áll a rúd végéhez, szájukban fazablával, a hajtó fiú kezében madzaghámmal. Nagy ostorpattogással rohannak a fiúk az úton fiöl s alá, maguk után húzva a szánkót.ni Pányokon száraz, fagyos időben tűzifát, rozsét szállítottak vele az erdőről, de szükség esetén személyszállításra is alkalmas volt. Játékszerként lovasdit, kocsigazdát játszottak vele. Úgy használták, hogy egy gyermek ráült, ez volt a gazda, a rúd mellé pedig játszótársa állott, a ló, akinek nyakába folyókából font gyeplőt vetett a gazda.24 „A bakszánt főként kicsi gyerekek húzgálják időtöltésből, fával megrakva erdőinek is vele: néha azonban a nagyobb példányokon a nagyobbak kisebb testvéreiket szánkáztatják a füves pázsiton”.25 Göcsejben az állatot őrző gyerekek bakcsacsán vagy bakcsicsán húzták a rozsét a réti őrző füzekhez. Bődéi János a bakcsacsa méretekkel ellátott rajzát is közli.26 Általában tavasszal, nyár elején készítették, leggyakrabban hajlékony füzvesszőből. Pányokon a fűz mellett a jól hajlítható filcfát (salix), és a kutyafiát is használták. Az öregek, ha teherszállításra szánták, az erősebb kutyafából készítették, melyet párgoltak, hogy jobban meghajlíthassák.27 Mátraballán az alábbi készítésmódja ismert: főbb részei szerint kell hozzá két darab félkörívben meghajlított fűzfavessző, a talp, egy rövidebb, villás ágú és egy hosszú, rúdnak szolgáló vessző madzaggal rögzítve. Készítésének menete: a villás ágú vesszőt az elágazástól 50 cm távolságra madzaggal összekötik, két 80 cm hosszú vesszőt, talpként behaj17 Gazda 1980.254-255. 18 Paládi-Kovács 1977.194-195. 19 Iváncsics 1959.475. 20 Takács 1923.142. 21 Kovács 1941. 22 Adatközlő: Répás Imréné, Mátraballa. 23 József 1943.17. 24 Kunt 1974.119-124. 25 Gazda 1980.254-255. 26 Bődéi 1943.93. 27 Kunt 1974.119-124. 213
