Bujdosné Pap Györgyi (szerk.): Agria 49. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2016)
Évinger Sándor: 10-11. századi temetőrészlet Gyöngyösön - a feltárt csontmaradványok általános embertani vizsgálata
Évinger Sándor 10-11. SZÁZADI TEMETŐRÉSZLET GYÖNGYÖSÖN - A FELTÁRT CSONTMARADVÁNYOK ÁLTALÁNOS EMBERTANI VIZSGÁLATA Bevezetés A gyöngyösi Olajbanfőtt Szent János templom kerítőfala mellett egy vízelvezető csatorna kiásásakor csontvázas temetkezések kerültek elő. A Dobó István Vármúzeum Tóth Zoltán régész vezetésével 2013. decemberében és 2014. márciusában a földmunkák által érintett területen leletmentő ásatást végzett, amely során összesen hat sírt tárt fel. A csontvázak általános antropológiai vizsgálatára a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárában került sort a 2014. év folyamán. Ezt követően a csontanyag visszakerült az egri Dobó István Vármúzeumba. A vizsgálati anyag A vizsgálatokra érkezett csontanyag számozott sírokra (1-6. sír), valamint három darab szórvány jelölésű csomagra oszlott. Részben az egymásra temetkezések okozta bolygatások, részben a feltárás helyén végzett gépi földmunka talajforgató hatása nyomán egyes vázrészek összekeveredtek. Ezért néhány sír csomagjába más sírhoz tartozó csontok is kerültek. Ahol lehetőség nyílt rá, tisztáztam ezeket a keveredéseket. Az antropológiai elemzésre alkalmas csontvázak alacsony száma, valamint jellege miatt (a feltárt temetőrészbe elsősorban gyermekeket temettek) a széria statisztikai értékelésre, illetve más lelőhelyek népességével történő bármilyen szintű összehasonlításra egyaránt alkalmatlan. Ezek hiányában csak adatközlő jellegű ismertetésre van lehetőség. Vizsgálati módszerek A csontmaradványok vizsgálata során a felnőttek morfológiai nemének meghatározásához egy olyan módszert vettem alapul, amely a csontvázon nemi Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve, 2016. 267