Bujdosné Pap Györgyi (szerk.): Agria 49. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2016)

Harangozó Gábor - Tóth Zoltán: A káli avar kori temető

Az avar kori kutatásban az elmúlt évtizedekben kialakult vélemény szerint az eltemetettek többségét - talán mindenkit is - valamibe belecsavarhatták. Ennek gyakoribb módja a textil, de emellett még sásból, gyékényből készített lepelre is találtak már példát (pl. a feltűnően keskeny, szinte összepréselt helyzetben talált csontvázak),12 de bizonyos helyeken bőrzsákban temették el a halottakat.13 Régé- szetileg erre utalhatnak a felhúzott vállak, szorosan a test mellett elhelyezett karok, illetve a párhuzamos, egymáshoz közel lévő lábak is. A káli temetőben összesen négy sírnál (2., 4., 17., 21.) feltételezhető a halott lepelbe csavarásának a lehető­sége, a többi sírnál erre utaló nyomok nem voltak. Kettős temetkezés Egyetlen kettős temetkezés volt, a 16-17. sír esetében. A csontok antropológiai vizsgálata nem történt meg az embertani anyag hiányában, ezért csak feltételezni lehet a rajz alapján, hogy a hosszabb, robosztusabb lábcsontok egy férfira utalhat­nak, a tőle jobbra fekvő személy viszont felnőtt nő, illetve juvenis korú lány vagy fiú is lehetett. A sírról kevés információval rendelkezünk. Nagymértékű bolygatás érte a sírgödör felső, északnyugati részét, ennek következtében az egyetlen mel­léklet egy agyag edény volt a lábvégeknél, tehát a tárgyak alapján sem tudunk kö­vetkeztetést levonni az elhunytak nemével kapcsolatban. Ételmelléklet14 Egyedül a 7. sírból származtak állatcsontok, amelyek valamilyen szárnyasé lehettek, ezeknek a sírbeli helye nem ismert. Kerámiaedény öt sírban (7., 8., 9., 13., 16-17.) volt, ezekből azonban kettő a dokumentálás előtt elveszett (7., 8.). A 7. és 9. sírban a férfiak alsó lábszárának külső oldaláról származtak. A 16-17. sírban annak az el­hunytnak a lábvégénél volt kerámiaedény, akinek a neme bizonytalan (nő?).15 A13. sírban talált edény az egyetlen korongolatlan a kerámiák közül. Bolygatások A temetőben hét simái (3., 5., 8., 9., 14., 16-17, 21.) volt korabeli bolygatás. Két sír­ban (3., 21.) a felsőtestet érte a rablás, két sírból (5., 8.) szinte csak a koponya maradt meg és egy-két melléklet, három sírban (9., 14., 16-17.) pedig csak a lábcsontok 12 SZŐKE Béla Miklós 1994. 254. 13 CHROPOVSKY, Bohuslav 1957. 192. 14 Szerves anyagból készített edényekre (pl. fatál) utaló nyomokat a feltárás során nem találtak. 15 A többi edénynél nem lehet tudni, a sír melyik részéről került elő. 229

Next

/
Thumbnails
Contents