Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)

Nagy Veronika: Muzeológiai esélyek és kihívások - a megújuló Moskovszky- gyűjtemény

bemutató múzeumban, amely a fiatal korosztály legkedveltebb elfoglaltságán, a játékon keresztül közvetít majd információkat múltról, történelemről, kultúráról. Tudomány és közönségszolgálat itt nem lehet meg egymás nélkül, egymással szimbiózisban kell működniük. És az is fontos társadalmi elvárás, hogy a múze­umi kiállítások élményt nyújtsanak, tehát elég látványosak legyenek ahhoz, hogy felkeltsék és fenn is tartsák a látogatók érdeklődését. Az élmény, a látvány és a tudomány együttes fontosságát egyébként maga Moskovszky Éva, sőt édesanyja, Auer Erzsébet is megfogalmazta. Éva néni az utóbbi években - főként a gyűjtemény költözésének apropóján - feljegyzéseket kezdett írni a gyűjteményről és jövőbeli elképzeléseiről. Az új kiállítással kap­csolatban ezt írja: ,ylz elv a kiállítás berendezésénél marad az, amit Moskovszkyné Auer Erzsébet felállított: első a látvány, ebből ered az élmény, a harmadikat, a tudományt a munkatársak szakszerű munkája jelenti.” Tehát tudományos eredményekre épülő, ismeretszerzést célzó, szórakozást és élményt nyújtó, de a kutatókat is kiszolgáló komplex kulturális intézményt kell létrehoz­nunk. Ehhez az elsődleges feladat az, hogy meghatározzuk azokat az értékeket, amelyekre a múzeum legkülönfélébb szolgáltatásait fel lehet építeni. A gyűjte­ménynek otthont adó épület, a műtárgyállomány, a kiállítás, az adattári anyag, a szakkönyvtár, a kutatói szolgálat, a múzeum tudományos és múzeumpedagógiai tevékenysége, intézményi kapcsolatrendszere, marketing tevékenysége, pályázati lehetőségei, közösségteremtő ereje, valamint dolgozóinak szakmai tudása és kreatív energiája mind-mind olyan javak és lehetőségek, amelyeket a megfelelő pillanatban felhasználva a múzeum a saját maga hasznára fordíthat.1 A további­akban ezeknek az értékeknek a figyelembevételével szeretném felvázolni a Hetedhét Játékmúzeum - Moskovszky-gyűjtemény legfontosabb muzeológiai irányelveit. A gyűjteményt őrző épület helytörténeti értékkel bíró műemléképület, amely önmagában is vonzó a látogatók számára. Ez az épületegyüttes a város egyik legszebb és legértékesebb építészeti alkotása. Műemléki jelentőségét fokozza központi elhelyezkedése és mivel étterem, kávézó, rendezvényterem és Tourin- form iroda is működik az épületben, ezek a múzeumi funkcióval együttesen, magas színvonalon képesek kiszolgálni mind a város közönségét, mind a más­honnan érkező turistákat. Nagyon lényeges, hogy ez a műemléképület a múzeumi funkcióval kiegészülve valódi közösségi helyszínné, és az átlagemberek által is látogathatóvá válhat. Ahhoz, hogy a Hetedhét Játékmúzeum a jövőben tudományos kutatóhely és az ismeretszerzést elősegítő korszerű kulturális intézmény legyen, elengedhetet­len a teljes műtárgyállomány alapos muzeológiai feldolgozása és szakszerű 1 v.ö. TÖRÖK Petra 2010. 52-53. 83

Next

/
Thumbnails
Contents