Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)
H. Szilasi Ágota: „Mese-mese, mesd el...” Lesznai Anna képmeséi a hatvani Hatvány Lajos Múzeumban
eredményt, a hatásmechanizmust tekintve kép és szöveg egyidejűségéről beszélhetünk, írás és kép egymást kiegészítő, harmonizáló dialógusáról. A Mese a kisfiúról és a bútorokról című kötet, amely 1918-ban jelent meg Kner Izidor gyomai nyomdájában, egy egészen aprócska, kecses arányú, minden részletében jól átgondolt könyvművészeti remeklés: Ebben a mesekönyvben Lesznai Annának mindössze három színre kellett redukálnia az eredeti tervek gazdag színárnyalatú akvarelljeit, nyilvánvalóan azért, hogy a nyomda mese- könyv-sorozatába beilleszthető legyen. Az öt ismert akvarell-lapból négyet a hatvani múzeum gyűjteménye őriz, s összevetve velük a nyomtatott variációt, elmondható, hogy az akvarellek festőibbek, gazdagabb színvilágúak és realisztikusabb formaképzésüek. A kor könyvművészeti törekvéseinek megfelelően a mesekönyv címlapján egy finoman görbülő fiatal körtefácska lombkoronájába beírt lágyvonalú betűfolt teremt kiemelt helyet a címnek. A fácska - csakúgy, mint a Naplóban lejegyzett Famesében - szenvedő élőlény, de feszítő kínjának gyümölcsöző eredményeként új életet fakaszt: beérett termése a bőséget idézi. A könyv előzéklapján s egyben a belső címlapján is stilizált fenyőkből és „csillagmadarakból” formált Lesznai díszítő ornamentikát. Fehér, valamint kékeszöld, okkersárga és különleges cinóberes, rózsaszínes piros - mely színharmónia az egész könyvön végigvonul - enyhe kontrasztja fokozza a dekorativitást. A formákat lágy vonallal keretezi csakúgy, mint a címet és a kiegészítő információkat tartalmazó egy-egy fehér szöveg-szalagot. Itt olvasható az ajánlás, mely szerint Lesznai ezt a mesét fiának - Jászi Györgynek — ajándékozta. Talán ez az oka annak, hogy a benne lévő illusztrációkon, és az eredetileg a könyvhöz készült rajzokon a megfogalmazás ’anyai-tekintet’ hatású. Vagyis Péterke, a könyvben szereplő kisfiú, a legtöbb képen háttal áll az olvasónak. Ilyenkor a perspektíva azt sugallja, hogy a rajzoló a szemlélővel azonos, a gyermek mögül, de mégis felülről tekint a kisfiúra, és az előtte lévő szobabelsőre illetve tájra. Mint egy szerető és féltő édesanya, aki akkor is látja és figyeli gyermekét, mikor ő háttal áll neki. Mindeközben a képeken a néző is azt látja, amit maga a főszereplő. A helyszínt, ebben az esetben is, a körtvélyesi ház és paradicsomi kertje előlegezte meg. A könyv illusztrációin ember, állat, növény és tárgy organikus egységben, teljes egyenértékűségben jelenik meg. Teljes feszültségmentességben, rendezett hierarchianélküliségben. Talán ebben a képsorozatban valósul meg leginkább a formák kívánt elvonatkoztatása, sík formává stilizálása, és színbeli redukciója - tehát omamenssé transzponálása - miáltal beemelődnek a transzcendentális létbe, a differenciálatlan valóságba. A mesebeli történet morális emelkedettségébe. Ugyanis a mese álomvilágában a körtefa is egyfajta lélekvándorláson megy át. Erőt, szívósságot, állhatatosságot személyesít meg - hiszen egyszersmind életfa is. A mese folyamán az élő fából élettelen tárgy lesz, ágy, azonban csodás ágy, melynek megalko217
