Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)

H. Szilasi Ágota: „Mese-mese, mesd el...” Lesznai Anna képmeséi a hatvani Hatvány Lajos Múzeumban

szecessziós könyvművészet, egyben a magyar mesekönyv-irodalom egyik legszebb, páratlanul ritka darabja.

A dicsérő recenziók nem maradtak el:

Balázs Béla: Lesznai Anna meséskönyve (Nyugat 1914. 1. szám)67 „A meséit vártuk kezdettől fogva. De úgy közeledtek felénk, ahogy királyok szoktak. Elsőbb hírnökök és fullajtárok dalos és tarka serege jött. Versek jöttek és furcsa, széles ritmusokban az Óperenciás tenger bölcsőringatását hozták. És úgy szóltak az élethez, mint egy kíváncsi másik élet. Ahogyan egyik mesekirály a másiknak üzen: "Hát nálatok milyen világ van?" (...) Aztán jöttek a hímzések. Selyemerdők és selyemrétek virultak ki: meseország néma vidékei. Csoda selyemfák és csoda selyemvirágok közt jártunk három évig (három évig, teljes három napig, amint illik), amíg elérkeztünk a csodaszavakhoz: Lesznai Anna mesélni kezd. (...) Lesznai Anna meséi asszonymesék. Nem felnőtt szól itt a gyermekhez, hanem gyermek a felnőtthöz mindenttudó bölcsességgel, mint a kis Jézus, aki az írástudókat tanította vala a templomban. A gyermek veszi ölébe a felnőttet és elringatja, mint egy később kapott szomorú babát. (...) Lám a lesznai kis, kék pillangó úgy tud elrepülni tündérországba, hogy nem repül ki a valóságból. Talán a kastély kerítésén sem repült túl. Az erkély nagy vázáinak hallgatásával találkozik és benne mindavval, amit elhallgatnak: száz év óta szavakban elcsurgott emberi életeket. És a kertben a lombok tarka álruhákba rejtőznek az őszi halál elől. És a kék hegyek felé repül a kék pillangó, de odaérve látja, hogy pillangószárnyak kékje kékíti a hegyeket. És tovább repül messzibb kék hegyek felé (...) és kék pillangókhoz érkezik. Istenem (...) hiszen ez mind igaz! (...) A bőségnek könyve ez. Roskadásig rakott asztal, váza, melyből kiáradnak a virágok. Mert nincsen váza, mely ezt az életet befoglalni tudja, sem asztal, mely tálalni győzi. Lesznai Anna prózában mesél, és versek ritmikus szárnycsapása emeli oda, ahova a próza nem ér. És ha kifogy a szó, Lesznai Anna fest. És ahol sem fogalom, sem kép nem használhatók, már titkos értelmű ornamentumok vonalaival beszél. Ez az áradó élet nem fér bele egy művészet vázájába sem. Próza kell és vers is, kép kell és ornamentika is, hogy magát kifejezze, dokumentálja. Talán ha ezekből is kifogy, zenét keres és táncolni szeretne vallásos táncokat. És még mindig túl sok élet neked benne: rá kell szeretnie az emberekre. És ha egy emberélet nem győz kisugározni ennyi vágyat, akkor szülni kellene gyerekeket. Tízet! ...Ez Lesznai Anna. (...) Lesznai Anna meséskönyve ilyen hét csapon ömlő életforrás. Ó élte, írta, festette, díszítette. (...) Ez a könyv az első hírnöke csak egy dús mesevilágnak, sőt alig is mese. A lesznai kis kék pillangó ebben az első mesében még nem repül túl a valóságon, csak keresztüllát rajta, mint a festett üvegen. És a földi tárgyak világosodó ablakain keresztül egy másik világ csodája dereng. ”

67 http://epa.oszk.hu/00000/00022/00143/04667.htm (Utolsó letöltés: 2013. május 7.)

214