Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)
H. Szilasi Ágota: „Mese-mese, mesd el...” Lesznai Anna képmeséi a hatvani Hatvány Lajos Múzeumban
megmutassák ezt a csodálatos életművet.31 S ez az életmű azóta egyre több embert, kutatót és laikust von hatás alá. Lesznai a költészetet kifejező eszközként, önnön valója megőrzőjeként, mondhatni teremtő szándékú minőségként, a festészetet azonban jegyzetként”, az őt körülvevő világ képének megértő megörökítőjeként, mondhatni reprodukáló eszközként használta. Mégis örvendetes, hogy az 1910-es, 20-as években, legjelentékenyebb korszakában, amikor síkszerű, erősen dekoratív, mégis individuális hangoltságú festészete már kiforrottnak mondható, az semmivel sem halványabb, semmivel sem felszínesebb, semmivel sem mellékesebb, mint lírája. Hiszen mindkettő Lesznai létezésének evidens formája - többek nosztalgikus gesztusnál.32 Különleges lényének, intenzív kisugárzásának, egyedi árnyalatokban megmutatkozó személyiségének lenyomatai. Művészete - annak ellenére, hogy szecessziós-szimbolista, szabadságvággyal teli korának szülötte - rokontalanjelenség a magyar szellemi életben, mely legnagyobb pompájában, legvarázslatosabban önmaga által illusztrált, lágyan hajlított MESÉIBEN teljesedett ki. A mesében, mely filozofikus és vallásos, és mely „visszaadja a dolgok eredeti értékét ”.33 Itt egyszerre költő és festő, egyszerre gyermek és felnőtt, szerelemszabadságért sóvárgó nő és ember, egyszerre játékos lelkületű és teoretikus gondolkodó, egyszerre istenhívő és panteista, valóságlátó és transzcendens magasságokba vágyó. Egyszerre van jelen a régmúltban és a jelenben, a valóságsíkok között szabadon átjárva a morálisan tökéletes abszolútumban és a nehezen megélhető való világban; a létezésnek szubsztilisen érzékelhető szférájában vagy a külső erőktől szorongatott meghatározottságban. Általuk a legősibb arche- tipikus tudatformák, ősmítoszok azonosságának megsejtője, s a modem világ lelkileg-szellemileg szuverén egyénisége, az „új szellemi típus” megformálója. „ Találtam egy mesét — szoktuk mondani Balázs Bélával és ez helyesen van így. A mesék valamiképpen készen vannak, meseországban készen várják felfedezőjüket s ha "emberi alkotójuk" rájuk lel, hamar szavakba bújnak, hogy senki se láthassa őket mezítelenül. De minden mese mindenkié, csak rá kell bukkanni. ” - írta mesefilozófiájában, a Babonás észrevételek a mese és a tragédia lélektanához című tanulmányában, a Nyugat 1918. 13. számában.34 Balázzsal közösen szilárdan hitték, hogy ,, a mese az emberiség köztulajdona, és a meséket nem kell költeni, hanem az ember kinyújtja a kezét és kifogja őket a levegőből”. E lelki testvériség kialakulására, ismeretségük kezdetére Lesznai így emlékezett vissza: „ Evekkel ezelőtt a Nyugat egyik legelső számában olvastam Balázs Béla "Csend" 31 Magyar Nemzeti Galéria - Bajkay Éva rendezésében 1976. június-július. 32 SZABADI Judit 1978. 89. 33 Sorsával tetováltan önmaga. 2010. 78. 34 Nyugat 1918. XI. 13. 55-68. 202