Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)

Karlócai Mariann: Hogy jön létre egy játékgyűjtemény a 20. század második felében?

állt. Ilyen játékkal még sohasem találkoztam. Látta rajtam, hogy nagyon tetszik a darab, magyaros térítőért cserébe megkaptam azt.

Egy szakkönyvben olvastam, hogy valaki megvette az utolsó tömegesen, házilag faragott fababát Tirolban (Észak-Olaszország). Elhatároztam, hogy én az utolsó utánit igyekszem megszerezni, miután odamentünk túrázni. Végigjártam azokat a Bolzano-i üzleteket, ahol fafaragványokat árultak. Mindenütt kinevettek, hogy ilyeneket már senki sem készít. Már egészen reménytelennek látszott a dolog, mikor valahol mégis egy bizonytalan címet kaptam. Hosszú keresgélés után eljutottunk egy hölgyhöz, aki az ajtót kinyitva nem azt mondta, hogy nincs, hanem, hogy jöjjünk holnap. Ez a szegény magyar turistának nagy gondot jelentett, mert egy kis faluban laktunk, és a buszköltség és az időveszteség is számított. Másnap mégis lementünk, és egy cédula várt az ajtóban, hogy „orvoshoz mentem”. Azt gondoltam, hogy meggondolta magát és ez csak kifogás, mert akkortájt nálunk ez volt a szokás. Elhatároztam, hogy addig nem megyek el, míg haza nem jön. Férjem kiment a ház elé és ott várt. Közben gyerekek játszottak a kertben, akik tudták, hogy jönni fogok. Nemsokára megérkezett a hölgy is, és megkaptam a megígért különböző méretű fababákat. Ezeket korábban tömegesen készítették, és nagy kosarakban vitték a vásárokba. Fejük, kezük és lábfejük ki volt festve, de a ruházatot otthon a vevőnek kellett elkészíteni - olcsó tömegcikk volt. Elmesélte, hogy másutt lakik, csak ritkán jön haza. Ősei játéknagykereskedők voltak, és így maradtak meg ezek a babák. Utólag postán küldött egy régi prospektust, melyben azok a játékok láthatók, amiket annak idején ők árultak.

Fiúk számára aránylag kevés játékot találtam, ezekre kevésbé vigyáztak a gyerekek és hamar tönkre is mentek. Régi ismerősöktől katonákat, ágyúkat, tankokat kaptam.

Büszke vagyok az 1860-as évekből származó színházra. Sok díszlet, eredeti ruhába öltöztetett porcelánbaba, felhúzható függöny teszi különlegessé a darabot.

A játékanyag még ma is gyarapodik, de így is több mint 5000 darabot számlálok. A játékokat katalogizálom, hisz különben magam sem ismerném ki magam, és nem tudnám, hogy mit gyűjtöttem össze. Minden darab számot kap, lemérem a méreteit, leírom, hogy miből és kitől van. A hozzájuk fűződő történeteket is lejegyzem.

Szeretném, ha előbb-utóbb múzeumba kerülne az anyag, hogy más is élvezhesse ezeket a kultúrtörténeti darabokat.

181