B. Gál Edit – Veres Gábor szerk.: Agria 47. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2011)

Császi Irén: Népi játék, mint kulturális hagyomány - A forgóhinta hagyományos változatai

Kutyabitó (1. típus) Szentdomonkos

7

5 „A falusi fiúk rendelkezésére korlátlanul állt a szabadtéri játszóterület. A hatalmas gazdasági udvarokon, utcákon, réteken, rakodókban (szérűs kertekben) akadálytalanul futkározhattak. Földbe állított kb. 150 cm magas, 20 cm átmérőjű oszlop. Felső végébe ujjnyi vastag 20 cm-es vasat vertek, erre helyezték azt a 4 m-es középen kifúrt karvastagságú rudat, amire többen rákapaszkodtak és forgatták egymást. Kutyabitózás.A kuyabitót legtöbbször a faluszéli dombon, az Urhegyi ódalba állították fel a 10-15 éves suhancok. Általában két markos legény hajtotta, a többiek, pedig úgy csüngtek rajta. Aki nem bírt kapaszkodni, az gyakran lerepült a gyorsan forgó alkotmányról. " 10. kép. A kocsitengely gödörbe helyezése. Az abasári kutyasutu életben tartására tettünk kísérletet a Dobó István Vármúzeum stábjával és az abasáriak segítségével. Abasár, a szerző felvétele, 2011. Kutyaköszörű ( 1. típus) Szűcsi

7

6 „Hárman-négyen szokták a gyermekek játszani. Egy vastag fát függőlegesen a földbe szúrtak annyira, hogy 1 méteres rész kinn maradt a föld felett. Ennek a tetejébe egy fát vízszintesen odatettek úgy, hogy azt a függőleges fán körben forgatni tudták. A vízszintes fa egy-egy végén egy-egy, vagy két-két gyerek ült, egy pedig hajtotta őket. Az 1900-as években játszották ezt a játékot. " 11. kép. A kocsitengely gödörbe ékelése patakkővel. Abasár, a szerző felvétele, 2011. 7

Í DIV ENA 1962-77 Gy. Sike József 7

6 MTA ZTI lelt. sz. 45354 Ak. Kovács János 70. é. Gy. Bolvári Ferenc, 1952. 345